VIDEÓ: Nehéz elképzelni, hogy valaki nem vesz észre egy ekkora járművet jobbról

Pedig úgy tűnik mégis van, akinek sikerül, hiszen a videón látható autós, előbb kikerüli a várakozó autóst, majd fékezés nélkül hajtott az érkező vonat elé.

A vonatbalesetek nagy része már önmagában is érthetetlen esemény, hiszen ezek a járművek hatalmasak, ráadásul jelző lámpa, sokszor félsorompó hívja fel a figyelmet ha jönnek, a legtöbbjük pedig nem fénysebességgel érkezik az átkelőhöz, ennek ellenére mégis gyakori, hogy egy autós vonat elé hajt.

Az ilyen esetek ritkán tudhatók be valamiféle rosszullétnek, túlnyomó részt egyszerű figyelmetlenség miatt következnek be.

A sofőr a telefonját bújja, matat vagy éppen csak úgy elgondolkodik valamin, hogy nyitott szemmel, mégis vakon halad előre.

Az alábbi felvételt látva egy pillanatra eltűnődik azért az ember, hogy aki annyira vak, vagy inkább vakmerő, hogy ezt a szituációt képes összehozni, az mit keres a volán mögött?

Arról nincs információnk, hogy a videón látható balesetet megúszta-e az autó vezetője, de bízunk benne, hogy igen és a történtek után lesz ideje átgondolni, hogy a volán mögött ülve nincs fontosabb, mint az útra és a környezetünkre koncentrálni, hiszen a vezetés veszélyes játék, a rohanás miatti szabályszegésnek pedig nincs helye.

Hirdetés

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Videó: ViralHog


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte