VIDEÓ: Letöltendőt kaphat a férfi, aki késsel fenyegetve próbált kirabolni egy taxist

A vád szerint a 38 éves férfi odalépett az autóban várakozó taxishoz, majd a sofőr oldali ablakon benyúlva, egy késsel fenyegette meg a sértettet, miközben az értékeit követelte.

A vádirat szerint a vádlott a XIV. kerület, Egressy úton, ittasan, maszkot, szemüveget és kapucnit viselve odalépett egy taxishoz, aki az autójában várakozott. A vádlott a sofőr oldali lehúzott ablakon bekönyökölt, majd a nála lévő kést még csukott állapotban, de jól láthatóan a kezében tartva, felszólította a sértettet, hogy adja át neki a telefonját és a pénzét.

A sértett azt válaszolta, hogy nincs nála pénz, amit a vádlott nem hitt el, ezért további fenyegetésként a nála lévő kést kinyitotta és azt a sértett felé fordította.

A fenyegetés hatására a sértett közölte, hogy a pénz a csomagtartóban van, majd megpróbált kiszállni az autóból, a vádlott azonban ezt nem engedte, a gépkocsi ajtaját a lábával visszanyomta. A sértett ekkor megpróbálta felhúzni az ablakot, a vádlott azonban ezt észlelte, és azért, hogy ezt megakadályozza, a kezében a késsel benyúlt az utastérbe.

A sértettnek végül sikerült leadnia a vészjelzést, amire a diszpécser minden környéken tartózkodó taxist a helyszínre vezényelt.

Hirdetés

A vádlott ezt meghallva megijedt, és elmenekült, menekülés közben pedig – a nehezebb azonosíthatóság érdekében – a maszkot, a szemüveget és a kapucnis felsőt is levette.

Az eset 2021. márciusában történt. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfival szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt