VIDEÓ: Hogy ramaty az út, az nem kifejezés – Szó szerint átdobta a teherautóst a szembe sávba az úthiba

Elképesztő felvételt tett közzé egy magyar sofőr, ami sajnos tökéletesen bemutatja, hogy a hazai utak nagy része milyen állapotban van.

Azzal nyilván nem mondunk újdonságot, hogy az utak többsége borzalmas állapotban van és akkor még talán finoman is fogalmaztunk. Az esős, vagy téli napokon ez a helyzet csak tovább romlik, rengeteg bosszúságot okozva ezzel a rajtuk közlekedőknek, ráadásul nem utolsó sorban egy – két útszakasz már egyenesen életveszélyes. Akárcsak az, amelyiken az alábbi felvétel készítője közlekedett.

„Ha Szolnok felé jártok a 92-93-as szelvényben a felüljárón vigyázzatok, mert az útburkolat áttesz a szembejövő oldalra!”

– írja bejegyzésében a videó készítője

Az út minősége borzalmas és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt baleset.

A videót a közösségi oldalára töltötte fel a felhasználó még áprilisban, azóta pedig már több ezren lájkolták és osztották meg.

Hirdetés

Figyelem a videóban trágár szavak hangzanak el, megtekintése csak 18 év felett ajánlott!

A fenti eset tökéletes magyarázata lehet például annak is, hogy miért ütközhetett frontálisan két nappal ezelőtt két kapmionos a 4-s számú főúton. Ők sajnos már nem voltak olyan szerencsések, a balesetben mindkét sofőr életét vesztette..

Szemtanúk elmondása alapján, épp a fentihez hasonló eset történt, az egyik járművet megdobta egy úthiba, így kötött ki a szembesávban.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Mindkét kamionsofőr azonnal meghalt, amikor frontálisan ütköztek a 4-es főúton


 

Forrás: facebook.
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján