VIDEÓ: „Egy éve Péter esküje szerint cselekedett, úgy, ahogy a mai nap is tenné, ha megtehetné” – BRFK

Mint az már sajnos köztudott, 2023.01.12-én, pontosan egy éve a rendőröket csütörtök este tíz után egy társasházhoz riasztották a XI. kerületben, ahol egy férfi beszakította a szomszédja ajtaját. A férfi késsel támadt az egyenruhásokra, akik közül az egyik rendőr, Baumann Péter a kórházban életét vesztette.

A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a férfit, de az az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést után lábon lőtte, és így sikerült elfogni a késelőt.

A késelő férfi tárgyalása 2023 december elején volt, ahol gúnyolódott a bíróságon.

VIDEÓ: Gúnyolódott a bíróságon a rendőrgyilkos. Halálra késelt egy rendőrt a 11. kerületben, januárban

 

A BRFK emlékfilmet készített Baumann Péter posztumusz r. főhadnagy halálának első éves évfordulójára.

"Pontosan egy éve örökre elveszítettük szeretett kollégánkat, Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot. Egy éve Péter esküje szerint cselekedett, úgy, ahogy a mai nap is tenné, ha megtehetné. Szolgált és védett, legfőbb feladatáért, hogy megvédje az embereket, az életét áldozta. Kollégánkat 2023. január 12-én éjszaka, intézkedés közben késsel sebezte halálra egy őrjöngő férfi egy újbudai társasházban. Két társát, Dobos László r. főtörzszászlóst és Kállai László r. főtörzszászlóst a támadó súlyosan megsebesítette. Ma hősünk előtt tisztelgünk, és rá emlékezünk. Emléktáblája előtt, a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon Péter családja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a kerületi önkormányzat vezetői, kollégák, barátok rótták le kegyeletület.
BAUMANN PÉTER! MI, BUDAPESTI RENDŐRÖK SOHA NEM FELEJTÜNK EL!!!" - írta meg a BRFK Facebook posztjában.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki