VIDEÓ: Az M3-ason hajtott forgalommal szemben egy autós és meg is magyarázta a rendőröknek, hogy miért

Az M3-ason forgalommal szemben közlekedő járművezetőt kapcsoltak le a gödöllői autópályás rendőrök kedden, épp a közlekedési kultúra világnapján.

Több bejelentés érkezett 2021. május 11-én délután, hogy az M3 autópályán, Bag térségében egy kék jármű a forgalommal szemben halad a leállósávban. A gödöllői járőrök a Budapest felé vezető oldalon porolva megállították a sofőrt, aki addig közel 2 kilométert tett meg szabálytalanul.

Kiderült, a mellette ülő női rokonának akart segíteni, az ő műszaki hibás autójához tartott, amikor a rendőrök igazoltatták.

A járőrök segítettek a lerobbant jármű üzembe helyezésében, biztonságos helyre kísérésében, és pártfogásukba vették az utast, aki gyermekeiért kellett, menjen. A járművet vezető, 57 éves halásztelki férfit előállították, kihallgatták, beismerte a terhére rótt közúti veszélyeztetés bűntettét.

Elmondása szerint segítő szándéka vezérelte, és csak szemből megállva tudta volna bebikázni a lerobbant kocsit.

Szabálytalan haladása közben több elhaladó autóstól kapott reflektoros jelzést, valamint dudálást, de úgy gondolta, baj nélkül meg tudja oldani a feladatot.

Arról nem volt tudomása, hogy ilyenkor a közútkezelő segítségét igénybe tudja venni, vagy ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, a rendőrség is hívható.

Az 57 éves férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

KAPCSOLÓDÓ: (videó)

VIDEÓ: Az egyik szembe ment, a másik tolatott az autópályán


Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával