Videó a robbanás pillanatáról: Bezárta autójába a bombával felszerelkezett merénylőt a hős taxis

Minden bizonnyal több tucat ember életét mentette meg, az a taxisofőr, aki vasárnap este egy bombával felszerelkezett öngyilkos merénylőt zárt az autójába, hogy tettével egy óriási katasztrófát előzzön meg- adta hírül a Hirado.hu

A taxis a rendőrségen elmondta, hogy utasa eredetileg azt kérte, hogy a kórháztól fél mérföldre lévő liverpooli anglikán katedrálishoz vigye, ahol éppen egy rendezvényen Anglia nemzeti hőseire emlékeztek meg. A lezárások miatt a férfi azonban nem tudta utasát a rendezvény közelébe vinni. Ezután a merénylő azt kérte, hogy a belváros felé vegyék az irányt.

Amikor a nőgyógyászati klinika mellett hajtottak el, utasította a taxist, hogy álljon be az intézmény parkolójába.

Ekkor a sofőr már érzékelte, hogy valami nincsen rendben és észrevette a merénylőn feszülő robbanómellényt is. A sofőr gyorsan kiugrott az autóból és a merénylőre zárta azt.

„Amit David végrehajtott, az a leghősiesebb tett, amit valaha hallottam. Ha a merénylő bejutott volna a kórházba, ki tudja hány ember halt volna meg”

– mondta el egy közeli ismerős.

Egy vasárnap esti adománygyűjtésen, 8500 font (3,6 millió forint) gyűlt össze az önfeláldozó taxis számára, akiek az eset miatt megsemmisült az autója és ezzel a munkaeszköze is.

A rendőrség terrorizmussal vádol három, az üggyel kapcsolatban letartóztatott férfit.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: The Sun
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon