Vége lett a fagyban a Tesláknak. Nem tudták feltölteni őket Amerikában

Az Egyesült Államokban tombolnak a mínuszok: Chicagóban jelenleg mínusz 10 fok alatti hőmérsékletet mutatnak a hőmérők, de mínusz 20-30 is volt néhány napja. Ez az idő az elektromos autókat is megviselte, és rengeteg Tesla ragadt ott a töltőállomásokon – írja az USA Today. – szúrta ki a 24.hu

Chicago egyik külvárosában, Oak Brookban több sofőrnek is hátra kellett hagynia a kocsiját, miután addig vártak a töltőállomáson, ameddig lemerült az autójuk akkumulátora. Egyikük azt nyilatkozta, hogy két napon keresztül hat órát várt egy töltőállomáson, mégsem tudta feltölteni az autóját. Egy másik azt mondta, legalább 10 autót kellett elvontatni a töltöttség hiánya miatt.

Azt már régóta tudni, hogy az elektromos autók nem viselik jól az extrém időjárást: a forróságban, nyílt napfényen nő a robbanásveszély, hidegben pedig gyorsabban merülnek az akkumulátorok.

Hirdetés

De mit mond erre Elon Musk cége? A Tesla weboldalán közölte, hogy járművei több energiát fogyasztanak az utastér és az akkumulátor fűtésére hideg időben, így normális, ha gyorsabban merülnek az akkumulátorok. A Tesla-sofőröknek egyúttal azt javasolták, hogy amikor csak lehet, tartsák töltőn az autójukat, és próbálják meg a töltöttségi szintet mindig 20 százalék felett tartani.

Forrás: 24.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján