Utcán parkoló gépkocsikat hirdetett meg sajátjaként eladásra

Egy férfi utcán parkoló gépkocsikat hirdetett meg eladásra, amelyek sose voltak a tulajdonában.

A szécsényi rendőrök csalás gyanúja miatt kezdtek nyomozásba és a szálak egy 25 éves férfihoz vezettek, aki éppen börtönbüntetését tölti más bűncselekmény miatt.

A gyanúsított a büntetés letöltésének megkezdése előtt, még 2023 nyarán regisztrált egy gépkocsik értékesítésére létrejött weboldalon. Ebben még semmi törvényellenes nincs,

azonban az eladó úgy gondolta, hogy utcán parkoló, általa ismeretlen személyek autóit kínálja eladásra. Egy kis idő elteltével jelentkeztek is vásárlók.

Hirdetés

A jászfényszarui lakos félrevezette a hívó feleket, azt állítva, hogy a sok érdeklődő miatt csak akkor tartja fenn nekik az autót, ha előleget utalnak. A megtévesztett vevőkkel megegyezett egy bizonyos összegben, amelyeket többen el is utaltak az általa megadott számlaszámra. Mivel a férfi a gépkocsik tulajdonjogával nem rendelkezett, így azokat a vevőknek átadni sem tudta, az átutalt pénzekkel együtt eltűnt és elérhetetlenné vált.

A szécsényi nyomozók a férfit csalás bűntett miatt kihallgatták, beismerő vallomást tett. A rendőrség az ügyben további sértettek jelentkezését várja. Amennyiben az Ön sérelmére hasonló módszerrel követtek el bűncselekményt, kérjük, hívja a 112-es segélyhívó telefonszámot vagy jelentkezzen személyesen a Szécsényi Rendőrkapitányságon! – írja a police.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet