Több mint 200 km-rel bővül a díjköteles gyorsforgalmi utak hossza Magyarországon 2024 január elsejével

Az Építési és Közlekedési Minisztérium december 5-én megjelent rendelete alapján január elsejével összesen 230 km-rel bővül a hazai díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok hossza, köztük a teljes M0-s, az M44-es autóút, illetve az M30 miskolci elkerülője is fizetőssé válik.

Hirdetés

A jogszabály értelmében 2024. január elsejével díjköteles lesz, ami a személyautókra is vonatkozik:

– az M0-s végig, azonban elég lesz a Pest vármegye matrica az érintett szakaszokon,

– az M4-es teljes hosszán, ahol a Pest vármegyei matrica mellett a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei matricát is ki kell váltani,

– az M44-es végig, ahol bevezetik a Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegye matricákat, a Bács-Kiskun vármegye matrica rövid szakaszon, Tiszakürtig lesz érvényes,

– az M30-as autópálya végig, miután megszűnik a Miskolc dél és Miskolc észak közötti szakasz díjmentessége, ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei matricával az autópálya teljes hosszában használható lesz,

– az M31-es ugyancsak fizetősé válik, itt elég lesz a Pest vármegyei matrica,

– az M76-os Balatonszentgyörgytől Keszthely-Fenékpusztáig, amelyen a Somogy és Zalai vármegyei matricák is érvényesek lesz.

Mindez azt jelenti, hogy 2024. január 1-jétől további két vármegyével is bővülhet a fizetős utak listája: Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyével.

A főpolgármesternél is kihúzta a gyufát a teljes M0-ás fizetőssé tételének ötlete

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba