Térfigyelő rögzítette, hogy kiég egy autó az M0-son,

Néhány nappal ezelőtt az M0-s autóúton egy családi egyterű lehúzódott a leállósávra, miután megállt, nem sokkal később füstölni kezdett a jármű, majd lángra is kapott. Ebben a szomorú helyzetben viszont jó volt látni, ahogy egy kamionos és autósok is azonnal megálltak, hogy megpróbáljanak segíteni a bajbajutottaknak. Azt is fontos megemlíteni, hogy akik megálltak, rögtön a szalagkorláton túl indultak el a lángoló autó felé.

A hatóságokat rögtön értesítették, a Katasztrofavedelem munkatársai pedig bár rövid időn belül kiértek, de már nem tudták megmenteni a járművet.

Az autó teljesen kiégett és még a burkolatban is több százezeres kár keletkezett, így annak nyomainak eltüntetése, majd később a javítása is a szigetszentmiklósi kollégáinkra hárult.

Ha bármikor bajbajutott autóstársakat láttok a pályákon, tegyetek úgy, ahogy a felvételeken is láttátok: ha megálltok, húzódjatok le a leállósáv külső szélére, kapcsoljátok be a vészvillogót, legyetek a szalagkorláton túl és persze legyen mindenkin láthatósági mellény is. Ha nem tudtok megállni, akkor is tudtok segíteni: hívjátok a 112-es segélyhívó számot!

Vigyázzunk egymásra, figyeljünk a többi közlekedőre!

Hirdetés

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Forrás: Magyar Közút
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fékezés nélkül gázolt el egy furgonos egy hatéves kisfiút és az édesanyját

    Fékezés nélkül gázolt el egy furgonos egy hatéves kisfiút és az édesanyját


  • Elképesztő jelenetet rögzített egy kamera az M7-esen

    Elképesztő jelenetet rögzített egy kamera az M7-esen


  • Kamera rögzítette a reggeli, M1-esen történt balesetet

    Kamera rögzítette a reggeli, M1-esen történt balesetet


  • Kizuhant a kisbuszból, ház falának csapódott, majd meghalt a sofőr

    Kizuhant a kisbuszból, ház falának csapódott, majd meghalt a sofőr


  • Megszólalt a BMW tulajdonosának rokona az Alsónémedi balesettel kapcsolatban

    Megszólalt a BMW tulajdonosának rokona az Alsónémedi balesettel kapcsolatban


  • A 4-es 6-os villamos megállójába csapódott egy autó

    A 4-es 6-os villamos megállójába csapódott egy autó


  • Súlyos buszbaleset történt. Sok a sérült

    Súlyos buszbaleset történt. Sok a sérült


  • Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette

    Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette


  • G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr

    G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr


  • Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál

    Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál


  • Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről

    Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről


  • Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron

    Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron


  • Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?

    Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?


  • Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen

    Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen


  • Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről

    Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről