Térfigyelő rögzítette, hogy kiég egy autó az M0-son,

Néhány nappal ezelőtt az M0-s autóúton egy családi egyterű lehúzódott a leállósávra, miután megállt, nem sokkal később füstölni kezdett a jármű, majd lángra is kapott. Ebben a szomorú helyzetben viszont jó volt látni, ahogy egy kamionos és autósok is azonnal megálltak, hogy megpróbáljanak segíteni a bajbajutottaknak. Azt is fontos megemlíteni, hogy akik megálltak, rögtön a szalagkorláton túl indultak el a lángoló autó felé.

A hatóságokat rögtön értesítették, a Katasztrofavedelem munkatársai pedig bár rövid időn belül kiértek, de már nem tudták megmenteni a járművet.

Az autó teljesen kiégett és még a burkolatban is több százezeres kár keletkezett, így annak nyomainak eltüntetése, majd később a javítása is a szigetszentmiklósi kollégáinkra hárult.

Ha bármikor bajbajutott autóstársakat láttok a pályákon, tegyetek úgy, ahogy a felvételeken is láttátok: ha megálltok, húzódjatok le a leállósáv külső szélére, kapcsoljátok be a vészvillogót, legyetek a szalagkorláton túl és persze legyen mindenkin láthatósági mellény is. Ha nem tudtok megállni, akkor is tudtok segíteni: hívjátok a 112-es segélyhívó számot!

Vigyázzunk egymásra, figyeljünk a többi közlekedőre!

Hirdetés

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Forrás: Magyar Közút
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt

    Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt


  • Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek

    Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek


  • Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél

    Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél


  • Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

    Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be


  • Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…

    Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…


  • „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok

    „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok


  • Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn

    Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn


  • Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot

    Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot


  • Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést

    Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést


  • Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig

    Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig


  • A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap

    A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap


  • Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr

    Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr


  • Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson

    Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson


  • Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette

    Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette


  • Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás

    Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás