Címke: #villamos

  • El akarta érni a villamost, kirohant a kamerás autó elé

    El akarta érni a villamost, kirohant a kamerás autó elé

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Budapesten, a 19. kerületben, Kispesten, az Üllői úton.

    A felvételen jól látszik, hogy a gyalogosoknak egyértelműen piros volt a lámpája. Ennek ellenére a férfi megpróbált átszaladni a gyalogátkelőn, vélhetőleg amiatt, hogy az éppen megállóban álló villamost elérje.

    Szerencséjére nem történt baj, de nem sokon múlott! Reméljük sokan tanultok belőle.

    Hirdetés

  • „Egy kocsi megy kb. 30-40-nel a síneken, a Fehérvári úton. Megnézném a kocsi alját”

    „Egy kocsi megy kb. 30-40-nel a síneken, a Fehérvári úton. Megnézném a kocsi alját”

    Egy Fehérvári úton lakó olvasónk volt szemtanúja az esetnek, aki a lakásából nézte végig a történteket. Talált egy helyi Facebook csoportban egy videót,  amit megkaptunk a videót készítő sofőrtől.

    „Kedd este, negyed 8 körül különös zajra lettem figyelmes a lakásunkban. A Fehérvári úton lakunk így eléggé halljuk a villamost de ez most valahogy más volt. Azt hittem hogy a szerviz villamos megy el -néha szokott ezen a vonalon- ezért rohantam a gyerekkel, hogy megmutassam neki,

    de ehelyett azt látom, hogy egy kocsi megy vagy 30-40-el a síneken szikrákat hányva!

    A kocsi a Kondorosi úton kanyarodott rá a sínekre, ahol gyakran fordulnak rá, de eddig még mindenki időben észrevette és visszatolattak! A kocsi végül kb 300 m után az Albertfalva utcánál kanyarodott le a sínekről szerencséjére zökkenőmentesen! Azért megnézném a kocsi alját 🙂

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Együtt villamosozott Karácsony Gergellyel Kajdi Csaba. Cyla feltette a kínos kérdéseket

    VIDEÓ: Együtt villamosozott Karácsony Gergellyel Kajdi Csaba. Cyla feltette a kínos kérdéseket

    A napokban került fel Karácsony Gergely főpolgármester és Kajdi Csaba (influenszer) közös videója a Facebookra és a YouTube-ra.

    Mint a videóból kiderült, Csaba alapvetően autós figurának tartja magát és ettől talán érdekes is volt a videó, hiszen voltak konkrét kérdésekbe burkolt kritikái a főváros koncepcióival szemben.

    Cyla leginkább az autósok Lánchídról történő kitiltását érezte meg. Ezt azóta sem igazán tudta feldolgozni.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Egy 10 év körüli gyermeket gázolt el a villamos Budapesten

    VIDEÓ: Egy 10 év körüli gyermeket gázolt el a villamos Budapesten

    Egy tíz év körüli kisfiú nekirohant a mozgó villamosnak a IX. kerületben. A gyermek beszorult a jármű alá, úgy kellett kimenteni, majd kórházba szállították.

    A Bors információi szerint a baleset a IX. kerületi Haller utca egyik szakaszán történt, ahol az esti órákban egy 10 év körüli kisfiú rohant neki a villamosnak. Úgy tudjuk, hogy a szerelvény éppen két megálló közt robogott, amikor a gyermek – eddig ismeretlen okok miatt – nekirohant.

    Elgázolt egy embert a villamos Budapest IX. kerületében, a Haller utcában. Az esethez riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók kiemelték a szerencsétlenül járt illetőt, és átadták őt a mentőknek.
    – közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

    Az ütközés után a gyermek egyenesen a járat alá csúszott, amely maga alá gyűrte. Bár a villamos azonnal megállt, a kisfiú a szerelvény alá szorult. A helyszínre azonnal riasztották a mentőket, a tűzoltókat és a rendőröket is, ugyanis a gyermeket a tűzoltóknak kellett kiemelni a jármű alól. A kimenekítés után azonnal a Heim Pál Kórházba szállították a fiút.

    Hirdetés

  • Videón, ahogy kiüti a villamost a rendőrautó Miskolcon

    Videón, ahogy kiüti a villamost a rendőrautó Miskolcon

    Rendőrautó és villamos ütközött össze hétfőn Miskolc belvárosában, a villamos az ütközés következtében ki is siklott.

    Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a baleset után az MTI-nek elmondta, hogy a balesetben, amely kora délután történt, nem sérült meg senki.

    A rendőrautó egy Tiszai pályaudvar felé haladó villamossal ütközött össze, amely a baleset következtében letért a pályájáról.

    A Boon.hu azt írja, hogy a baleset pontosan ugyanott történt, ahol már a korábbi esetek is, az autó ugyanabból az irányából kapta el ismét a Tiszai pályaudvar felé tartó villamost, amely pontosan ugyanúgy és ugyanoda siklott ki, mint már két másik alkalommal.

    Ráadásul már arra is volt példa, hogy rendőrautóval történjen itt ilyen baleset. – tették hozzá.

    Szerda este egy olvasónk eljuttatott egy fedélzeti kamerája által rögzített felvételt, amin az ütközés látható. Friss híreink itt.

    Hirdetés

    Fotó: MTI/Vajda János
    Hirdetés
    Fotó: MTI/Vajda János
  • VIDEÓ: Rossz sávot választott, bent is ragadt jó időre a furgon sofőrje az Árpád hídon

    VIDEÓ: Rossz sávot választott, bent is ragadt jó időre a furgon sofőrje az Árpád hídon

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, ma, azaz 2023.04.03-án, a hajnali órákban.

    „Úgy látszik nem csak az autópálya felhajtóknál van gond, hogy melyik sávban kell haladni. A végkifejletet már nem tudtam felvenni.”

    – írta meg olvasónk.

    Jól látszik, hogy a Pesti hídfőnél rossz sávot választ a sofőr, majd kényszerből végigmegy a Margitsziget megállóig. Hogy onnan hogy került ki, arról már nincs felvétel.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Alaposan helyretette a villamosvezető a kereszteződés közepén dulakodókat

    VIDEÓ: Alaposan helyretette a villamosvezető a kereszteződés közepén dulakodókat

    Egy olvasónktól kaptuk az alábbi videófelvételt, amit mobiltelefonjával rögzített a Hungária körúton.

    Az eset előzménye elmondása szerint az volt, hogy a kereszteződés közepén a felvételen látható egyének dulakodni kezdtek, amikor érkezett a villamos.

    A villamosvezető megállította a szerelvényt. Ekkor indult el a felvétel.

    A villamosvezető egy vascső szerű tárggyal kiszállt a fülkéből, majd odament a korábban dulakodó egyénekhez, akiket alaposan leteremtett…, mondván mi van, ha elüti őket.

    Hirdetés

    FRISSÍTÉS!!! Az előzményekről is megkaptuk a felvételt:

  • VIDEÓ – Tragédia a körúton: Szörnyethalt a megállóban álló nő

    VIDEÓ – Tragédia a körúton: Szörnyethalt a megállóban álló nő

    Hajnalban először a BKK járatain, valamint a BKK Info oldalán számoltak be arról, hogy ideiglenesen pótlóbusz jár a Blaha Lujza tér és Corvin köz megálló közt a 4-6-os villamosok vonalán, valamint a 923-as éjszakai busz is terelve közlekedett.

    Azt nem közölték, ennek mi az oka, viszont a rendőrség már beszámolt arról, mi történt pontosan. Azt írták, hogy egy autó a villamosmegállóba sodródott, és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt a Harminckettesek terén hajnal 2 óra körül. A fiatal lánya belehalt a sérüléseibe.

    A rendőrség vizsgálja a VIII. kerületi baleset körülményeit, amelyről legalább egy helyszíni fotó is felkerült már a közösségi médiába, amelyen az látható, hogy a személyautó nagy erővel csapódhatott be a villamosmegállóba, és durva károkat okozott. Friss híreink itt.

    Hirdetés

  • Súlyos villamosbaleset történt Budapesten

    Súlyos villamosbaleset történt Budapesten

    Összeütközött két villamos Budapesten a Boráros tér közelében. A baleset következtében mindkét villamos leszaladt a sínekről.

    Az Országos Mentőszolgálat az Indexnek elmondta: a helyszínre több mentőegység is érkezett, egy súlyos és öt könnyebb sérültet szállítottak kórházba.

    Ráfutásos baleset történt, amikor két villamos Budapest IX. kerületében, a Petőfi hídon, a Boráros tér közelében, a pesti hídfő lejárójánál összeütközött.

    Az ütközés következtében mindkét villamos leszaladt a sínekről. A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat és a mentőket is. Az elhúzódó műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.

    Az Országos Mentőszolgálat az Index kérdéseire elmondta: a baleset helyszínére több mentőegységet is riasztott.

    Egy súlyos és öt könnyebb sérültet szállítottak kórházba.

    Hirdetés

  • Videón, ahogy az 50-es villamos elé kanyarodik a figyelmetlen teherautó sofőr az Üllői úton

    Videón, ahogy az 50-es villamos elé kanyarodik a figyelmetlen teherautó sofőr az Üllői úton

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi képsorokat tegnap, azaz 2022.09.26-án, reggel.

    Látni, hogy a centrum felé haladva a kamerás autó sofőrje fénykürttel jelezve elengedi a szemből érkező teherautót, hogy az balra bekanyarodhasson, a Török utcára.

    A sofőr óriásit hibázott, hiszen a vele párhuzamosan haladó villamosnak elsőbbséget kellett volna adnia, de ezt vélhetőleg kapkodás/figyelmetlenség miatt elmulasztotta.

    A villamos a teherautó bal hátsó kerekét találta el, amitől az egész jármű meg is billent, de szerencsére nem borult fel.

    Reméljük sokan tanultok az esetből és ilyen esetben nem kapkodtok.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Villamossal karambolozott egy autó, a sofőrt a tűzoltók mentették ki

    VIDEÓ: Villamossal karambolozott egy autó, a sofőrt a tűzoltók mentették ki

    Súlyos baleset történt, villamossal karambolozott egy autó a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út és az Irinyi József utca kereszteződésében szerdán hajnalban. – közölte a Katasztrófavédelem.

    Az ütközés következtében a villamos kisiklott.

    A villamoson nem sérült meg senki. Az autóba egy nő beszorult. Őt a tűzoltók feszítővágó segítségével kiszabadítottak és a mentőknek átadták.

    A bevetést nehezítette, hogy a karambol miatt a magasfeszültségű vezeték leszakadt, ezért meg kellett várni annak áramtalanítását.

    Olvasónk egy fotót is küldött felül nézetből a kisiklott villamosról
    Hirdetés

  • FOTÓK: Egy pókot akart lecsapni az autós, aki villamosmegállóba csapódott és elütött egy ott várakozót

    FOTÓK: Egy pókot akart lecsapni az autós, aki villamosmegállóba csapódott és elütött egy ott várakozót

    A megállóban várakozó hölgyet kórházba kellett szállítani, a sofőr nem sérült meg az eset során.

    Villamosmegállóba csapódott, majd oldalára borult egy autó hétvégén a 13. kerületben, a Béke úton – adta hírül a Budapestkornyeke.hu. A szerencsétlen balesetben megsérült egy nő, aki éppen a villamosmegállóban várakozott, amikor becsapódott a jármű. Az ő ellátását egy közelben tartózkodó mentőmotoros kezdte meg, majd a kiérkező mentősök kórházba is szállították a sérültet.

    Mint kiderűlt a sofőr egy pókot akart elnyomni az utastérben, emiatt nem vette észre, hogy az úttest leszűkül a villamosmegálló miatt.

    Fékezés nélkül csapódott a megállóba, majd autójával az oldalára is borult, így ütötte el az ott várakozót.

    Az autó vezetője nem sérült meg a balesetben.

    Hirdetés
    Fotók: Budapestkornyeke.hu
    Forrás: Budapestkornyeke.hu
  • VIDEÓ: Így vert telibe egy autót a kettes villamos 21-én, éjfél után

    VIDEÓ: Így vert telibe egy autót a kettes villamos 21-én, éjfél után

    Felkerült a YouTube-ra egy videó, ami 21-én, éjjel lett rögzítve egy villamos fedélzeti kamerája által.

    Az eset a Soroksári úton, a Lágymányosi híd felhajtójánál, a Közvágóhíd előtt történt.

    A fekete Renault sofőrje a villamos elé hajtott. A villamosvezető már nem tudta elkerülni az ütközést.

    Személyi sérülésről nincs információnk.

  • Sokan tévednek autóval a villamospályára, ezért a BKK a kritikus helyeken lépéseket tesz a megelőzés érdekében

    Sokan tévednek autóval a villamospályára, ezért a BKK a kritikus helyeken lépéseket tesz a megelőzés érdekében

    Budapesten visszatérő probléma, hogy az autósok a zárt villamospályára hajtanak. A BKK ezért egyértelműsíti az érintett csomópontokon a sáv-vezetéseket.

    Felfestéssel és táblákkal növeli a BKK a kritikus fővárosi közút-villamospálya csomópontok és helyszínek területén a forgalmi rend értelmezhetőségét – írja a kreszvaltozas.hu. Újfajta megoldásokat alkalmaznak, mert még mindig visszatérő probléma, hogy az autók zárt villamosvágányra hajtanak, rendszerint nem akaratlagosan, hanem figyelmetlenségből.

    Az elmúlt másfél évben mintegy 120 esetben fordult elő ilyen esemény, amelynek több mint 40 százaléka az egész város átszelő, napi 200 ezer utast szállító 1-es és 3-as villamosvonalakat érintette.

    A villamos magasvágányon fennakadó gépjárművek – amellett, hogy a jármű sérül és mozgásképtelenné válik – akadályozzák a villamosok haladását is. Az így kieső járatok pótlása autóbusszal történik, azonban ezek helyszínre érkezése időbe telik, így nő az utazási idő, az utasoknak pedig kényelmetlenséget okoz az átszállás. Egy ilyen baleset órákra is megbéníthatja a közösségi közlekedést, hiszen a műszaki mentéssel a probléma megoldása nem ér véget, a menetrend szerinti közlekedés helyreállítása több időt vesz igénybe.

     


    KAPCSOLÓDÓ: (videó)

    FOTÓK: Szerettük volna azt hinni, hogy a múltkori eset egyedi, de nem – Ismét sínekre hajtott egy autós


    A Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút Zrt., valamint a BKV Zrt. közösen tesz lépéseket azért, hogy csökkenjen a villamosvágányra hajtó autók száma.

    Felfestéssel, táblázással és rugalmas fényvisszaverő műanyag oszlopokkal növelik a kritikus csomópontok és helyszínek értelmezhetőségét.

    Tavaly áprilisban a 3-as villamos vonalán vezettek be először hasonló megoldásokat. A jó tapasztalatok alapján 2021 tavaszán a leginkább érintett helyszíneken burkolati jel, illetve útszegély-festés történt, továbbá különböző fényvisszaverő háttérrel ellátott táblákat és rugalmas, elhajló oszlopokat helyeztek ki több, összesen 8 helyszínen az 1-es, a 3-as, a 37-es és az 51-es villamosok vonalán, emellett az 59-es villamos vonala mentén, az Érdi úti kanyarban szalagkorlátot is építettek.

    Fotó kreszvaltozas.hu

    A biztonságos közlekedést segítő eszközöket további helyszíneken is alkalmazni fogják, a munka a leginkább érintett helyszínek felmérésével folytatódik. A BKK arra kéri a gépjárművezetőket, hogy mindig a vezetésre koncentráljanak, és a villamospályák közelében fokozott figyelemmel közlekedjenek.

    Forrás: kreszvaltozas.hu
  • VIDEÓ: Elaludhatott vezetés közben az a sofőr, aki letarolta egy villamosmegálló korlátját Szegeden

    VIDEÓ: Elaludhatott vezetés közben az a sofőr, aki letarolta egy villamosmegálló korlátját Szegeden

    Vezetés közben elaludt és szinte teljesen letarolt egy villamosmegállót egy férfi Szegeden – derül ki a Tények.hu riportjából.

    Csak a szerencsén múlt, hogy nem tartózkodott egyetlen gyalogos sem abban a szegedi villamosmegállóban, melynek korlátját letarolta egy autós kedden, késő este. A helyiek szerint az érintett útszakaszon viszonylag gyorsan haladnak a járművek és többen is úgy gondolják, hogy a megálló nem elég biztonságos, mert egy esetleges baleset bekövetkeztekor nem védi meg őket.

    A baleset feltételezhetően azért történt, mert a férfi elaludt a volán mögött.

    Az autóban csak a sofőr tartózkodott, őt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

    Hirdetés

     

    Forrás: Tények.hu


    MEGOSZTOM: