Budapestnek rendkívüli nehézségeket okoz most a díjmentes parkolás – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a pénteki közleményében.
A Magyar Kormány 2020. november 3-án a koronavírus miatti veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedések között bejelentette, hogy ismét díjmentesen lehet parkolni az országban, így Budapesten is. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ tisztában van azzal, hogy sokak életét kényelmesebbé teszi, ha autóval közelíthetik meg úti céljukat,
a november 7-én indult metrópótlás miatt azonban további jelentős pluszterhet ró a fővárosban közlekedőkre az ingyenes parkolás miatt megnövekedő gépjárműforgalom.
Hirdetés
2020. november 7-én, szombaton elkezdődött az M3 metró belvárosi szakaszának felújítása. A Budapesti Közlekedési Központ hetek óta minden rendelkezésére álló médiafelületen hangsúlyozza: a metrópótlásban résztvevő buszok előnyben részesítése érdekében a belváros számos forgalmas útszakaszán torlódásokra, hosszabb utazási időre kell számítania mindenkinek, akár közösségi közlekedéssel, akár gépkocsival közlekedik.
A legkritikusabb várhatóan a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton lesz a helyzet, azonban a korlátozások, a számos forgalmas útvonalon megváltozó forgalmi rend és az összesen 13 kilométeres útszakaszon kijelölt buszsávok miatt kialakuló közúti torlódások várhatóan a teljes főváros és az elővárosok közlekedésére is hatással lesznek majd.
A díjmentes parkolás ismételt bevezetése most rendkívül rossz időzítéssel érkezett, és indokolatlan nehézségeket okozhat a következő hetekben.
A Magyar Kormány november 3-ai bejelentése, amely szerint ismét díjmentesen lehet parkolni az országban – így Budapesten is –, további jelentős pluszterhet ró majd a szokásosnál lassabban járható fővárosi utak forgalmára. A BKK mindent megtett a metrópótlás miatt nehezebb közlekedési körülmények enyhítésére, azonban a metrópótló buszok gördülékeny haladására kijelölt buszsávok és az egyébként is szűk közúti kapacitás hatékonyságát nagymértékben ronthatják majd a parkolóhelyet kereső, arra várakozó autósok, de akár a torlódásokat megelégelve szabálytalanul a buszsávban haladó gépjárművek is.
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani 2020. június 29. – július 10. között a Nagyvárad tér és Kálvin tér között. Az M3-as metróvonal Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák metróállomásain
2020. július 11-én elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok, a szerelvények az említett két állomáson megállás nélkül haladnak át. A forgalomkorlátozásokkal járó munkavégzések során a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához szükséges infrastruktúra kiépítése történik, több szakaszban és helyszínen.
Az új közúti forgalmi rend július 10-én az utazóközönséget érintő közlekedési változások július 13-án lépnek érvénybe. A közösségi közlekedés változásairól a BKK részletes tájékoztatást ad. – írja a bkv.hu
Hirdetés
A főbb ütemek:
Június 29. – július 10. között az Üllői út – Szentkirályi utca csomópontjában gyalogátkelőhely kialakítása. A közúti forgalomban egy közös elhúzott sáv használható a Kálvin tér felé egyenesen tartók és az Üllői útról jobbra, a Szentkirályi útra fordulók számára. A Szentkirályi utca első 25 méterén mindkét irányban megszűnik a parkolás.
Július 06. – július 08. között szintén az Üllői út – Szentkirályi utca csomópontjában új, ideiglenes jelzőlámpás kereszteződés kialakítása. Irányonként egy-egy sávot lezárnak.
Július 06-án az Üllői út 102. szám előtt (Pénzverde épülete) konténertelepítés. A városközpont irányába, a szervízúton, a belső sávban időszakos lezárás várható.
Július 08-án reggel 6:00 órától a Szentkirályi utca, Üllői út – Baross utca közötti szakaszán burkolatjavítás. Mindkét irányban megszűnik a parkolás. Behajtás kizárólag célforgalomnak.
Július 08-án este 20:00 órától a Szentkirályi utca, Üllői út – Baross utca közötti szakaszán buszsávot alakítanak ki, változik a forgalmi rend. A közforgalom számára továbbra is egyirányú közlekedés marad érvényben az Üllői út felől, a Baross utca irányába. A pótlóbuszok a megszokottól eltérően a Baross utca irányából az Üllői út felé közlekednek.
Július 06. – július 10. a Kálvin tér és Nagyvárad tér között forgalomtechnikai elemeket telepítenek. Mozgó terelésekre kell számítani az Üllői úton, a Könyves Kálmán körút – Kálvin tér között mindkét irányban a szélső illetve a középső sávban. Félpályás terelés várható a Baross utcában, a Szabó Ervin tér – Szentkirályi utca között.
Az M3-as metró április 6-tól Dél-Pesten folytatódó felújításához és pótlásához kapcsolódóan a gépjárművel közlekedőknek is számos forgalmi változásra kell felkészülni. – írja a bkk.hu
Írják továbbá:
A BKK és a Budapest Közút felhívja a Dél-Pesten gépjárművel közlekedők figyelmét, hogy a metrópótlás miatt
elsősorban az Üllői úton, az M5-ös autópálya bevezető szakaszán és a Gyáli úton, valamint a Népliget, a Nagyvárad tér és a Közvágóhíd térségében megváltozott forgalmi rendre és nehezebb haladásra kell számítani.
A dél-pesti régióban közlekedőknek hosszabb, akár 20-30 perccel nagyobb utazási időre kell készülniük, érdemes ezért előre megtervezni az utazást, korábban vagy később útnak indulni.
BKK kéri továbbá, hogy a szokásosnál nagyobb figyelemmel és türelemmel vezessenek. A metrófelújítással kapcsolatban minden fontos információ egy helyen megtalálható a BKK weboldalán a www.bkk.hu/m3felujitas címen.
A közúti forgalmirend-változásokat április 6-ig, a dél-pesti metrópótlás kezdetéig minden érintett területen kiépítik.
Az új és a meghosszabbított autóbuszsávok kialakítása április 5-én, pénteken 18 óráig szintén megtörténik; egészen addig továbbra is minden sávon közlekedhetnek az autósok, péntek estétől azonban tilos ráhajtaniuk a buszsávokra.
Az alábbiakban részletesen is ismertetett forgalmirend-módosítások – az Üllői úti és a Vak Bottyán utcaiak kivételével – jellemzően nem jelentenek hátrányt a közúti forgalom számára; a létesülő új autóbuszsávokat a meglévő forgalmi sávok mellett, esetenként a kanyarodó sávok felhasználásával alakítják ki. A kanyarodásra felkészülés céljából a buszsávok a KRESZ előírásai szerint továbbra is igénybe vehetők. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ a Dél-Pesten élők és az ott közlekedők türelmét kéri a felújítás idejére.
Változások az Üllői úton és környezetében
Autóbuszsávot alakítanak ki
az Üllői úton a Ferihegyi gyorsforgalmi út felüljárójának alja és a népligeti Borbás Vince sétány között mind a belváros felé, mind kifelé vezető útpályán. Így ezen a szakaszon a közúti forgalom számára irányonként két sáv lesz járható.
az Üllői út Könyves Kálmán körút és Nagyvárad tér közötti szakaszán mind a belváros felé, mind a kifelé vezető útpályán.
További változások a forgalmi rendben:
Az Üllői úton a Nagyvárad téri csomópontban fordulnak majd vissza az M3-as metrót pótló autóbuszok. Annak érdekében, hogy a buszok vissza tudjanak fordulni, az Üllői útról a Haller utca felé a jelenlegi kettő helyett csak egy sávon lehet majd balra kanyarodni. Érdemes lesz használni a Haller utcai kereszteződést megelőző, Vágóhíd utcai csomópontot is, ahol szintén lehetséges az Üllői útról balra kanyarodni.
A Nagyvárad tér déli részén, az Albert Flórián úton és a Vágóhíd utca végében buszmegállókat létesítettek. Azok használhatósága érdekében változik a Vágóhíd utca végének forgalmi rendje: onnan nem lehet majd balra, az Albert Flórián útra bekanyarodni. Ajánlott kerülőút az Üllői út–Könyves Kálmán körút–Albert Flórián út útvonal.
Az Üllői út és az Ecseri út csomópontjában a Ceglédi út felől az Üllői útra jobbra kanyarodó járművek, illetve az Üllői úton a belváros felé tartók közé fizikai elválasztás létesül, hogy a két irány részben egy időben haladhasson át a csomóponton. Ezáltal növelhető az Üllői úton a szabadjelzés idejének hossza, egyúttal enyhíthető a kevesebb sávszám miatti csökkenő forgalomáteresztő képesség. A fizikai elválasztás miatt a benzinkút, illetve a mögötte található élelmiszerüzlet és a telephelyek csak a Balkán utca felől lesznek elérhetők.
Az Üllői útról a Kőér utca felé vezető két balra kanyarodó sáv közül a külső buszsáv lesz, ahonnan csak a metrópótló buszok kanyarodhatnak a Kőér utcába. (A belső balra kanyarodó sávból továbbra is lehetőség lesz a Kőér utcába kanyarodni.)
Lezárják a kispesti Vak Bottyán utcát a Lehel utca és a Határ úti metróállomás között az átmenő forgalom elől, mert azon a szakaszon csak a metrópótló buszok haladhatnak. A Kőér utca és a Ferihegyi gyorsforgalmi út közötti kapcsolat továbbra is megmarad a Vak Bottyán utca végén.
A Nagyvárad tér közelében található kórházak megközelítése:
A Szent László Kórház megközelítése a Vágóhíd utca említett korlátozása kapcsán azok számára változik, akik az Üllői útról érkeznek az intézményhez. Nekik érdemes az Üllői útról a Könyves Kálmán körútra, a Rákóczi híd irányába kanyarodni, majd a Könyves Kálmán körútról az Albert Flórián útra, amelyen keresztül a kórház továbbra is elérhető. A Soroksári útról érkezők továbbra is a megszokott módon, a Vágóhíd utcán keresztül közelíthetik meg a Szent László Kórházat.
A Heim Pál Gyermekkórház továbbra is változatlanul megközelíthető. A kórház Üllői úti bejáratai előtt buszsáv húzódik, ezért kérjük, hogy itt is fokozott figyelemmel közlekedjenek, és csak a kijelölt parkolóhelyeket vegyék igénybe.
Változások a X., a XVIII., a XIX. és a XX. kerületben
Új, illetve meghosszabbított autóbuszsávok:
Meghosszabbítják a Határ útig a már meglévő buszsávot a Soroksári úton a városközpont felé vezető irányba.
Meghosszabbítják a városhatárig az M5-ös autópálya bevezető szakaszán a belváros irányú útpályán húzódó autóbuszsávot.
Meghosszabbítják a már meglévő autóbuszsávot Kőbányán a Vajda Péter utcában a belváros irányú útpályán: a közösségi közlekedési járatok már a vasúti felüljárótól kezdődően buszsávon haladhatnak végig egészen a Könyves Kálmán körútig.
Az M3 metróvonal déli szakaszán elkezdődik a pótlóbuszok útvonalának kialakítása – írja a bkv.hu
Az M3 metróvonal északi szakaszának felújítása végéhez közeledik, a déli szakaszának rekonstrukciója pedig hamarosan elindul,
ezért 2019. március 11-én megkezdődnek a metrópótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai kialakítások. A munkálatok várhatóan négy hétig tartanak.
Az Üllői úton, a Nagyvárad tér és Határ út között buszsávokat jelölnek ki, és elhelyezik az új forgalmi rendet jelző táblákat.
A déli vonalszakaszt érintő metrópótlás megkezdéséig az Üllői úton a jelenlegi forgalmi rend lesz érvényben, tehát minden forgalmi sáv használható, de esetenként a munkavégzés miatt lassulhat a forgalom. A buszsávok tényleges érvénybe lépéséről később külön tájékoztatjuk a közlekedőket.
Az Üllői úton végzett munkálatokkal egy időben a Nagyvárad téren, valamint a XIII. kerület Váci út – Lőportár utca kereszteződésében a pótlóbuszok visszafordulását elősegítő jelzőlámpás csomópontok átépítése is megkezdődik.
A 3-as metró felújításával járó káoszból a főváros északi szakaszán autózók sem fognak kimaradni. Becslések szerint a Váci úti ideiglenes buszsáv 8-10 ezer beérkező gépkocsi kereke alól húzza majd ki a forgalmi sávot. Ezeknek az autósoknak kell majd valahogy megtalálniuk az egérutat a centrum felé. Nem lesz könnyű dolguk. – írja az Index!
Mint arról beszámoltunk, a november 4-én induló metrófelújítás miatti metrópótlás jelentős késéseket, zsúfoltságot eredményezhet a tömegközlekedésben. Aki autóval közlekedik arrafelé, az sem ússza meg: a Váci út kapacitása a metrópótlóbusz-sávok miatt harmadával csökken. Cikkünkben megpróbáljuk felvázolni, hogy az északról érkező agglomerációs forgalomnak, valamint a külvárosból érkező forgalomnak merre vannak a racionális, nagyobb kapacitású kerülőutak és az egérutak.
A BKK az eddigi szokásokhoz híven nem jelölt ki hivatalos kerülőutat az autós forgalomnak. Számításaik szerint elsősorban a Váci út újpesti szakaszán kell legalább a kezdeti időszakban nagyobb fennakadásokra számítani. Az alternatív útvonalat választó járművek miatt pedig a Pap Károly utca – Göncöl utca útvonal, a Béke út és a Reitter Ferenc utca, valamint az M3-as autópálya városi szakaszának forgalomnövekedésére számítanak. A BKK szerint átlagosan negyedórával korábban kell majd indulniuk az erre közlekedő autósoknak, ami elsőre elég optimista becslésnek tűnik, legalábbis az első napokra.
Váci út – Árpád út: a leszűkített főfolyosó
Az új metrópótlóbusz-sáv várhatóan óriási dugót eredményez majd a háromsávos Váci út Lehel tér és Árpád út közötti szakaszán, hiszen elveszik az út kapacitásának egyharmada. Tehát a megmaradt két sávon háromsávnyi gépkocsinak kellene elférni. Ez nem fog menni. Még a BKK is 15 perccel meghosszabbodó utazási időt jósol a személyautóknak. A zsúfolt és beállt Váci útról tehát menekülni fognak az autósok a Duna felé, ahol tehetik.
Fotó: Google maps – Index.hu
A reggeli csúcsban a bejövők közül sokan már Angyalföldnél kisorolnak a Duna felé a Vizafogó utcánál, a Dagály utcánál vagy a Dráva utcánál, és valamelyik szűk újlipótvárosi utcán (Pozsonyi út, Pannónia u., Visegrádi u.) megpróbálnak leevickélni a Lehel tér alá, ahol már nem lesz buszsáv a Váci úton. Ebben a városrészben amúgy is nagy a forgalom, ami a metrópótlás idején várhatóan még nagyobb lesz.
Az agglomerációból érkezők menedéke az M0-s
Az első napok sokkja után valószínűleg sokan már be se hajtanak a csökkentett áteresztőképességű Váci útra, nehogy az újlipótvárosi csapdában rekedjenek. A legkönnyebb dolguk az északi agglomerációs településekről érkezőknek lesz. A Külső-Váci út mellett négy komolyabb elkerülő útvonal áll rendelkezésükre.
Belvárosi úti céltól függően (Buda vagy Pest) az M0-snál lekanyarodhatnak Óbuda irányába, és a Szentendrei úton közelíthetik meg a belső kerületeket. Ezt a többletforgalmat Belső-Óbuda fogja igazán megérezni, ahol enélkül is gyakori a torlódás. Aki inkább Pest irányába tart, választhatja az M0-son át az M3-as bevezetőjét is. Nem nagy kerülő, garantáltan kisebb dugóval.
Fotó: Szémann Tamás
Ezenkívül a Külső-Szilágyi úton és a Külső-Fóti úton is beereszkedhetnek majd a gépkocsik Újpest-központig, ám itt beleütköznek majd a metrópótlás sújtotta zónába.
A metrópótlás sújtotta zóna
A külső városrészekben (Káposztásmegyer, Újpest, Angyalföld) lakóknak a Béke út –Lehel utca kínálkozik első számú kerülőnek. Annyira adja magát, hogy olyan sokan fogják választani, hogy várhatóan ugyanúgy bedugul eleinte, mint a Váci út. Itt jöhet majd szóba a kerülőút kerülőútja, ami egyfelől a Göncöl utca – Röppentyű utca –Kassák Lajos utca vagy Tüzér utca tengely lehet, másfelől a Béke út másik oldalán levő Reiter Ferenc utca és Tatai utca. Ezeken be lehet gurulni egészen a Városligetig, onnan pedig már a Podmaniczky utca vagy az Andrássy út kínálja magát a centrumba jutáshoz.
A Váci út buszsávvá alakuló harmadik sávja a becslések szerint napi 8-10 ezer beérkező járművet kényszerít majd más útvonalra. A választék nem nagy kerülőútból, ez a mennyiség nagyjából a fent vázolt három komolyabb és három szűkebb útvonalon fog bejönni a belvárosba. A probléma az, hogy ezek az utak eleve forgalmasak, ezért a Váci úti torlódások áttevődnek majd ezekre is.
A Róbert Károly körúti buszhíd
A buszos pótlást tervezők nem merték megkockáztatni, hogy a kétsávos Váci úti felüljárón viszik át a buszsávot a Róbert Károly körút felett, mert akkor a Váci út azon a szakaszon egy sávra szűkült volna az autósok számára. Ez pedig kezelhetetlen torlódást okozott volna.
Fotó: Jászai Csaba / MTI
Ehelyett egy trükkös megoldással éltek: a buszok a Róbert Károly körút – Váci út főcsomóponton keresztül (azaz a felüljáróval párhuzamosan, de alatta, szintben) közlekednek majd. Hogy ez lehetővé válhasson, megszűnik a Váci út északi ágáról a Róbert Károly körútra vezető balra kanyarodási lehetőség (ezt kiegyenesítve vezetik át a körút túloldalára a buszokat).
Tehát aki a Váci útról a Róbert Károly körúton a Városliget felé menne, annak jóval korábban le kell majd térni balra (ehhez a Forgách utcánál, illetve a Fiastyúk utcánál levő balra kanyarodási lehetőség használható majd). A BKK szerint is érdemes megfontolni egy másik, külsőbb területen található sugárút használatát a Váci út helyett.
A reggeli csúcsidőben 45 másodpercenként metrópótló buszok átvonulása a Róbert Károly körúton várhatóan rendesen odatesz a körút forgalmának is, hiszen ehhez módosítani kell az eddigi lámpaprogramokat. Magyarul: itt is nagy dugó lesz.
Utolsó megpróbáltatás befelé: a Lehel tér
Mivel a Lehel tér lesz a metrópótló buszok végállomása, a tér környékén is jelentősen csökken az eddig autózható terület. A téren biztosítani kell ugyanis a forgalomból időszakosan kiálló buszok várakozási lehetőségét, és a tér körül fordulnak majd meg a forgalomban lévő járművek is. A buszok a Lehel teret körülvevő úthálózat több pontján várakoznak majd, emiatt többek között a Lehel utca befelé vezető oldalán is időszakosan sávkorlátozásokra kell számítani. A buszok egy új jelzőlámpás kordonnál fordulnak majd meg a Csanády utca torkolata mellett, a főcsomópont forgalmát nem akadályozva.
Fotó: Balaton József / MTI
Aki a Lehel téren túljut, érkezzen akár a Váci útról, a Lehel utcáról, vagy annak menekülőútjairól, az várhatóan fellélegezhet: onnantól befelé már csak a szokásos dugóval kell megküzdenie.
A cikkben alapvetően a befelé tartó iránnyal foglalkoztunk, mert a reggeli forgalmi csúcs koncentráltabban jelentkezik, mint az időben jobban szétterülő délutáni. Ezért bár délután is nagy dugókra lehet számítani ezeken az útvonalakon, az igazi felfordulás reggel várható.
A komolyabb útlezárások eddigi tapasztalatai szerint az első napokban van mindig a legnagyobb káosz, aztán lassan mindenki megtalálja majd a neki leginkább megfelelő útvonalat. De ezt követően is általában várható, hogy a metrópótlás idején mind a főutakon, mind a mellékutakon jelentősen megnő majd a forgalom a metrófelújítás által leginkább érintett Újpest központjában, egész Angyalföldön, a Lőportárdűlőn és Újlipótvárosban.
Az autósok a Nyugati téren és a Népligetnél számíthatnak forgalomkorlátozásra. Emellett vasárnap üzemkezdettől reggel 8 óráig az egész vonalon buszokkal pótolják majd a metrót.
Vasárnaptól Budapest két fontos pontján változik a közlekedés, hogy biztosítani tudják a metrópótló buszok zavartalan haladását – hívta fel a figyelmet a BKK.
A Nyugati téren nem lehet majd a Bajcsy-Zsilinszky útról balra a Nagykörútra kanyarodni, és a Nagykörútról sem lehet majd balra a Bajcsy-Zsilinszky útra kanyarodni. A Nyugati téren a metrópótló buszok nem a felüljárón, hanem azzal párhuzamosan, de szintben haladnak majd át ugyanis a Váci utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat összekötő csomóponton, ezért szűnik meg ideiglenesen a Bajcsy-Zsilinszky útról a Szent István körútra, a Margit híd irányába, illetve a Teréz körútról a Bajcsy-Zsilinszky útra, a belváros irányába való balra kanyarodási lehetőség.
Az Üllői úton a Népligetnél új jelzőlámpás csomópontot építenek ki. A metrópótló buszok az Üllői út helyett egy szakaszon a Népligeten keresztül közlekednek majd. Az Üllői út és a Borbás Vince sétány találkozásánál a buszok balra, az Üllői útra történő kihajtásának elősegítése érdekében alakítanak ki jelzőlámpás csomópontot, a Hazslinszky Frigyes sétánynál pedig új gyalogátkelőhelyek épülnek.
Mindkét változás a 3-as metró északi szakaszának felújítása idején lesz érvényben, vagyis várhatóan egy évig.
Emellett október 15-én, vasárnap az első járatindulástól körülbelül reggel 8 óráig a 3-as metró teljes vonalán pótlóbusz közlekedik a metró helyett, M3-as jelzéssel. Az első metró Kőbánya-Kispest felől Újpest-Központ felé 7 óra 42-kor, Újpest-Központ felől Kőbánya-Kispest felé pedig 8 óra 22-kor indul. Erre a pótlásra is a metrófelújítás előkészítése miatt van szükség.
Ugyancsak befolyásolhathja a hétvégi közlekedést Budapesten ezen a héten a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál, amelyen a szervezők becslése szerint akár 30 ezren is részt vehetnek.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.