Elképesztő felvételt rögzített egy olvasónk fedélzeti kamerája.
A helyszín Újpest, Megyeri út-Váci út kereszteződése.
„Egy fehér terepjáró, aki inkább a gyalogátkelőhelyen előzi ki a meginduló forgalmat.”
– ezzel a címmel kaptuk a felvételt.
Jól látszik, hogy semmi nem érdekelte a sofőrt, mindenáron kielőzte az elinduló sort a gyalogátkelőn át, ahol a gyalogosnak éppen zöld jelzése volt. Szerencsére senkit nem ütött el.Friss híreink itt.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.
„Budapest XVIII. kerület, Cziffra György utca és Riesz Frigyes utcánál lévő körforgalom előtt a gyalogátkelőn nem engedte átkelni a gyalogosokat.”
– írta meg olvasónk.
A felvételen jól érezhető, hogy a Seat sofőrje valóban nem fékezett, hanem inkább kicsit gyorsított is. Érdemes megjegyezni, hogy a szemből érkező autós sem állt a helyzet magaslatán. Finoman szólva sem kellő óvatossággal közelítette meg a gyalogátkelőt.
A zebrán átkelő hölgynél láthatóan felment a pumpa és a Seat hátulján ezt jelezte is, sőt nemzetközi egyezményes jelet is villantott a videó végén. Friss híreink itt.
Fontos azért azt is megemlíteni, hogy ez egy elég speciális helyzet. A Seat eleje már a gyalogátkelőn volt, amikor a gyalogosok leléptek a zebrára, tehát felmerülhet kérdésként, hogy fennált-e már az elsőbbségadási kötelezettség. Ez egyébként nagyon gyakori kérdéskör a gyalogátkelők esetében.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.
„A visszapillantó tükörből láttam, hogy a belső sávban haladó autó nem szándékozik megállni a gyalogátkelő helynél. A videón nem látszik, de a lehúzott ablakon keresztül integettem is neki, majd dudáltam.”
– írta meg taxis olvasónk.
Egy második felvételt is láthattok a videóban, ami már a 3. kerületben, a Királyok útján, Mátyás király u. kereszteződésben lett megörökítve egy másik olvasónk által.
„A buszról leszálló gyalogosok átengedése miatt megállt a forgalom, kivéve a furgont, aki nehezen viselte a „hosszas” várakozást.”
– fűzte hozzá a felvételhez olvasónk, akinek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet. Friss híreink itt.
Közeledik a közlekedési kultúra napja ( május 11.) és megdobban a szívünk ha azt látjuk, hogy egy alapvető KRESZ szabályt még egy kutyus – még ha ösztönből is, mert a zebra is állat 🙂 – is betart.
Furcsának tűnhet a videó, de nem az első eset, hogy megosztunk olyan fedélzeti kamerás felvételt, ahol az állatok a KRESZ szabályt betartva – gyalogosként -, a gyalogátkelőn kelnek át.
Jól látszik a videó elején, hogy a kutyus még azt is észreveszi, hogy a fehér furgon bizony nem fogja elengedni ezért megáll és megvárja míg az elhalad.
Ezután megkezdi az átkelést, majd újra gondosan meggyőződik arról, hogy megkapja-e az elsőbbséget. Tapasztalja, hogy igen, ezért szépen, szabályosan áthalad a gyalogátkelőn. 🙂 Friss híreink itt.
Hirdetés
Mutatunk egy másik esetet, ahol a kutya szintén tudta, hogy mi a dörgés:
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt 2023.03.28-án, 8:15-kor, a Vörösvári út – Szőlő utca kereszteződésben.
„Rettenetesen volt látni, ahogy ez az autós majdnem elsodorja a babakocsit.
Csak ordítani tudtam a kocsiban a tehetetlenségtől. Tized másodpercen múlt a rettenetes szerencsétlenség. (Busz sávban hajtott, piros lámpán át.)
Az esemény 1 órával később történt, mint a bélyeg, nem állítottam még át a kamerát.”
– írta meg olvasónk.
A Suzuki sofőrje szabálytalanul, a buszsávban hajtott, ráadásul már bőven a piros lámpán haladt át. Szerencsére a babakocsit toló szülő észrevette az ámokfutó suzukist és megállt.
Elképesztő és egyben teljesesen érthetetlen felvételt kaptunk egy olvasónktól.
A helyszín a Blaha Lujza tér.
A kamerás autó a Rákóczi úton haladt a centrum felé. A néhány autóval előbb – belső sávban – haladó fekete jármű sofőrje az Erzsébet körúti kereszteződés közepén gondolt egyet és elrántotta jobbra a kormányt.
Ahhoz már késő volt, hogy a megfelelő sávba érkezzen be, így a gyalogátkelőre, a körút közepére érkezett meg a gyalogosok legnagyobb döbbenetére. Friss híreink itt.
„Idős hölgy a tilos jelzés ellenére át akar futni a zebrán, de elesett az érkező busz előtt. A busz szerencsére még időben lefékezett, mert különben átment volna a nénin.”
– fűzte olvasónk, az eset szemtanúja a videóhoz.
A felvételen jól látszik, hogy teljesen reménytelen lett volna az út túloldalára történő átérés, hiszen a gyalogosokra érvényes lámpák már jóval a járműveknek szóló zöld jelzés előtt pirosra kellett, hogy váltsanak.
Szívből reméljük, hogy az eset tanulságos lesz sokak számára, valamint azt, hogy a hölgy nem sérült meg komolyabban.
Ha létezne verseny, ami arról szólna, hogy hogyan NE engedjük el a gyalogost a gyalogátkelőn, akkor a szürke kombi sofőrje tutira megnyerni azt.
A két autó látszik, hogy megáll a zebránál, de jön ő, aki mindenen IS átfurakodik…
„Az egyirányú kétsávos utcában a zebránál mindkét autó megadja a gyalogosnak az átkelési lehetőséget, de egy harmadik nagy sebességgel érkező autó vészfékezés után átpasszírozza magát a két autó között és gyalogos előtt.
Még szerencse,hogy a jobb oldali autó a buszsávban állt meg, mert ha nincs ott, talán elüti az ámokfutó a gyalogost.”
– fűzte olvasónk a felvételhez, akinek fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, a 19. kerületi Simonyi Zsigmond utcában, az Áruház köz kereszteződésnél.
A manővernek vélhetően nagy sikere lesz a következő Civil Pofátlan(tan)ítás, rendőrséggel közösen készülő sorozatunkban…
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy fiatal a rollerjével kel át a gyalogátkelőn, ám ott elüti őt egy személyautó. Azt ugye tudjuk, hogy a gyalogos-átkelőhelyen a járművezetőknek elsőbbséget kell adniuk a gyalogosoknak és itt persze be is jöhet a képbe, hogy a rolleres tolhatta volna az eszközét. Ám nem lehet elsiklani a látottak felett, hiszen az ezüst színű autó nyilvánvalóan nem tett eleget a KRESZ azon pontjának, miszerint…
…”A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos-átkelőhely előtt meg is tudjon állni.”
Bár a KRESZ egyértelműen meghatározza a szabályokat, a valóságban sajnos elmondhatjuk, hogy annak van elsőbbsége, akinek meg is adják és a gyalogos-jármű találkozásból minden bizonnyal a gyalogos fogja a rövidebbet húzni.
Éppen ezért mindig légy körültekintő akár járművel, akár gyalog közlekedsz. A zebrán is nézz körbe gyalogosként, óvatosan kellj át, bizonyosodj meg róla, hogy megkaptad az elsőbbséget, hiszen bármikor érkezhet egy szabálytalan vagy figyelmetlen közlekedő.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az, hogy az utakon körültekintően közlekedjünk, főként igaz ez a gyalogátkelőkre, iskolák és óvodák környékére. Az alábbi felvételen a legijesztőbb talán az, hogy a zebrán épp átkelők mindent szabályosan csináltak, mégis hajszálon múlt a tragédia.
Láttunk már máskor is olyat, hogy valaki elhalad egy gyalogátkelő előtt megálló jármű mellett, az alábbi videó pedig ékes példája annak, hogy ez – azon túl, hogy szabálytalan – mennyire veszélyes.
A felvételt nézve egy pillanatra megfagy az emberben a vér is, majd elönti a düh, az ilyen sofőröket keményen kellene büntetni, hiszen a nemtörődömség, a szabálytalanság majdnem egy ártatlan gyermek életét követelte. Ezúttal szerencsére csak a pici rollerje veszett oda.
Tábla, villogó jelzőlámpa és egy már álló autó sem volt elég arra, hogy figyelmeztesse a száguldó sofőrt, a helyes magatartásra. Az illetékes rendőrség beszámolója szerint az autós később visszatért a helyszínre és kiderült az is, hogy friss jogosítvánnyal rendelkező, tapasztalatlan vezetőről volt szó – szúrta ki a vezess.
A fő felelősség természetesen a száguldó sofőrt terheli, ám a rendőrség megjegyezte, hogy az apuka is hibázott, amiért az átkelésnél hagyta előremenni a kislányt, pedig biztos, ami biztos alapon fognia kellett volna a kezét.
Érdekes felvételt kaptunk egy olvasónktól. Egyszerűen nem tudtunk elmenni mellette!
A következőket fűzte hozzá az esethez:
„Ő a Tisztelt Ismeretlen „Hős”! (remélem magára ismer és levonja a következtetést a cselekményéről és annak lehetséges következményeiről.)
A videó első 2 másodpercében a járdán békésen sétáló családot láthatunk, akikről még nem tudni, hogy tovább haladnak egyenesen, avagy a zebrán átkelnek. A harmadik másodpercben a „Hős” családfő úgy gondolta érvényesíti a neki járó elsőbbséget a zebrán és a sétát sietős léptekké váltva egy hírtelen kilencven fokos irányváltoztatással elé lép az általam vezetett gépjárműnek.
A negyedik másodpercben már a „Hős” lába érintette a zebrát, ami engem vészfékezésre késztetett.
Szerencsére meg tudtam állni, igaz a zebra felénél, de még időben.
Csak két apró de annál nagyobb szerencse: 1. nem jött mögöttem senki, így nem jöttek belém. 2. rutinos járművezetőként meg tudtam állni, abban az egy másodpercben, így nem lett baja senkinek.
A Tisztelt „Hős” belegondolt, ha most nem velem, hanem egy rutintalanabb gépjármű vezetővel teszi ezt meg, akkor a családja szeme láttára gázolják el!?
Értem én, hogy a gyalogosnak van elsőbbsége, de kötelezettsége is, hogy mielőtt megkezdi az úttesten történő áthaladást, meg kell győződnie, hogy biztonságosan teheti ezt meg, kerülve a hirtelen avagy megtévesztő mozgást.”
Hirdetés
„Nincs harag bennem, de az önelégült vigyorát egy darabig nem felejtem el. Vajon akkor is így vigyorgott volna, ha a másfél tonnás jármű nem Ön előtt, hanem Önön áll meg?” – teszi fel a kérdést olvasónk
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az esetet Szadán, ma délután, négy óra előtt.
A felvételen jól látszik, hogy a három személy (feltehetőleg az apuka és két gyermeke) a gyalogátkelő egyik oldalánál áll.
A bordó Mazda sofőrje nem elég körültekintően közelítette meg a gyalogátkelőt.
Az egyik gyermek – sajnos elég hirtelen – megkezdte az átkelést. Az autó sofőrje már nem tudott megállni, ezért kerülő manővert alkalmazott. A kisgyermek emiatt az autó oldalának ütközött, ami elsodorta őt a kerékpárral együtt.
A videót elnézve szerencsére nem történt komoly baj az ijedtségen kívül.
„Szadán, a zebrán ütötte el egy sofőr a 4-5 éves gyereket. Nagy szerencse, hogy nem történt nagyobb baj!”
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.