Szeptember 1-től jelentősen drágul a szabálytalankodás. Itt vannak a konkrét számok

Az Építési és Közlekedési Minisztérium augusztus 3-án közzétett hivatalos tervezete szerint 2023. szeptember 1-jétől. – szúrta ki az Origo.

a gyorshajtással kapcsolatos bírságok összege 30 százalékkal emelkedik,

vagyis attól kedve a minimális bírság 30 helyett 39, a maximálisan kiszabható bírság pedig 300 helyett 390 ezer forint lesz. A bírságok ugyanakkora sebességtúllépési szintek szerint lesznek meghatározva, csak az összegek változnak.

Hirdetés

Az üzembentartónak postázandó új bírságok összegei

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h:

  • 15 km/h-s túllépés esetén 30 ezer helyett 39 ezer forint,
  • 25 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500 forint,
  • 35 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezer forint
  • 45 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezer forint
  • 55 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer forint
  • 65 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer forint
  • 75 km/h-s, vagy afeletti túllépésnél pedig 300 ezer helyett 390 ezer forint.

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 és 100 km/h közötti:

  • 15-30 km/h-s túllépésnél 30 ezer helyett 39 ezer forint
  • 30-45 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500 forint
  • 45-60 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezer forint
  • 60-75 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezer forint
  • 75-90 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer forint
  • 90-105 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer forint
  • 105 km/h-s sebességtúllépés felett pedig 300 ezer helyett 390 ezer forint.
Hirdetés

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 100 km/h feletti (autóút és autópálya):

  • 20-35 km/h-s túllépésnél 30 ezer helyett 39 ezer forint
  • 35-50 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500 forint
  • 50-65 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezer forint
  • 65-80 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezer forint
  • 80-95 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer forint
  • 95-110 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer forint
  • 110 km/h-s túllépésnél pedig 300 ezer helyett 390 ezer forint.

Egyéb bírság összegek szeptember 1-jétől:

  • autópálya leállósávján való vezetés: 130 ezer forint
  • kötelező haladási irány megszegése: 65 ezer forint
  • behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása: 39 ezer forint
  • engedély nélküli behajtás védett/fokozottan védett természeti területre: 195 ezer/390 ezer forint
  • jogosulatlan úthasználat (időtartamtól és a járműkategóriától függően): 39 000-214.500 forint
  • vasúti átjáró előtti megállásra vonatkozó rendelkezések megszegése: 39 ezer forint
  • vasúti átjáróra történő ráhajtásra vonatkozó rendelkezések megszegése: 78 ezer forint
  • továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzés (piros lámpa) figyelmen kívül hagyása: 65 ezer forint
  • korlátozott forgalmú övezetre (zóna) való behajtás: 39 ezer forint
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton

    Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton


  • Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket

    Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket


  • A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse

    A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse


  • Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval

    Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval


  • Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat

    Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat


  • Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz

    Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz


  • Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt

    Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt


  • Közúti razzia indul holnaptól az egész országban

    Közúti razzia indul holnaptól az egész országban


  • Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó

    Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó


  • Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon

    Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon


  • Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.

    Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.


  • Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője

    Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője


  • Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be

    Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be


  • A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik

    A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik


  • Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő

    Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő