Solymár engedett, egy akadály elhárult az M0 bővítése elől

Eddig nyögvenyelősen haladt az M0 északnyugati bővítési projektje, mely most végre új lendületet kaphat.

Korábban írtunk arról, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala nem adta meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) részére az építési engedélyt az M0 autóút északi szektor 11 sz. főút és 10 sz. főút (M10 autóút I. ütem) közötti szakasz építési engedélyezési eljárásában. Illetve arról is beszámoltunk, hogy a NIF Solymárral sem tudott megegyezni az M0 autóút bővítésével kapcsolatban, a település jegyzője nemleges szakhatósági állásfoglalást adott a folyamatban lévő építési engedélyezési eljárásban.

Solymár ugyanis a nyár elején feltételeket szabott az M0 bővítése kapcsán, és ez ügyben eddig nem tudott megállapodni a NIF-fel. A település önkormányzatának képviselő-testülete tegnap ismételten napirendre vette az ügyet, és az eredeti feltételekben foglaltnál szerényebb igényeket fogalmazott meg.

Az új feltételek a következők:

– temetői körforgalom és az alábbi meglévő gyalogos átkelőhelyek nyomógombos-jelzőlámpás megépítése:
Mátyás király u. – Várhegy u. csomópontjában lévő,
Rózsika u. 2. sz. előtti,
Tersztyánszky u. 46.sz. előtti és a
Tersztyánszky u. 72. sz. előtti gyalogátkelőhelyek.

A kapaszkodósáv-, járda- és kerékpárút építés, a közvilágítás korszerűsítése, illetve a térfigyelő kamerák számának bővítése kikerült a feltételek közül, bár a település abban bízik, hogy a NIF a korábbi vállalása szerint ezek megvalósítási lehetőségét vizsgálni fogja egy későbbi tanulmánytervben.

A beruházásokat a település igényei szerint az M0-M10 út építésének műszaki átadás-átvétel megkezdéséig kell elvégezni. Amennyiben időközben más forrásból bármelyik beruházás megvalósul, a NIF azzal egyenértékű közlekedésbiztonsági beruházást kell hogy megvalósítson Solymár közigazgatási területén, természetesen az önkormányzattal egyeztetve. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a településrendezési szerződést a NIF-fel aláírja.

A képviselő-testület 9 igen és 1 nem szavazat mellett arról határozott, hogy a tervezett nyomvonalhoz fogja igazítani a szabályozási tervét, de ennek feltétele a településrendezési szerződés aláírása a fenti határozat szerinti vállalásokkal. A határozat és a szerződés aláírását követően Solymár jegyzője már ki fogja tudni adni a megfelelő szakhatósági állásfoglalást, és ily módon egy akadállyal kevesebb lesz az útépítés megkezdése előtt.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171026_m0_bovites_kozeledtek_az_allaspontok

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön