Hirdetés

Hírek
Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje
Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje
Hirdetés

Az eset még csütörtökről péntekre virradó éjjel történt. Olvasónktól kaptuk a fotókat, aki részletesen leírta a történteket, melyek nem megerősített információk:

„Éjszaka a Fiumei úton, a Népszínház utca kereszteződésében az egyik taxis kollégát frontálisan ripityára törte egy teljesen szabálytalanul elé forduló hulladék állapotú Suzuki Swift. Ketten ültek a kocsiban.

A sofőr ugyanakkora meggyőződéssel bizonygatta, hogy neki volt zöldje a kanyarodó sávban, mint amilyen meggyőződéssel azt, hogy nem fogyasztott alkoholt.

Hirdetés

olvasónk fotója

Utóbbi a szondáztatás alapján bizonyult valótlan állításnak, előbbi pedig azért, mert a Fiumei útról egyáltalán nem lehet(ett volna) balra kanyarodni a Népszínház utcára, ezt csupán a kötelező haladási irány tábla, a behajtani tilos tábla, valamint a záróvonal és az útburkolati jelek tiltják.

A Súlyosan részeg sofőrt és hasonló állapotú utasát vérző fejjel vitte el a mentő a taxisnak trélert kellett hívni, mert a járműve totálkárra tört. Kollégái tartották benne a lelket az intézkedés végéig.”

– írta meg olvasónk.

olvasónk fotója
Hirdetés

olvasónk fotója

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés