Rég nem volt már ilyen – A héten csökken az üzemanyag ára

Az eddigi folyamatos dráguló drágulás után még leírni is fura, hogy a héten végre csökkenés lesz tapasztalható az egyik üzemanyag árában.

Na persze ez nem azt jelenti, hogy érdemes egyből a kutakra rohanni és betárazni, hiszen az eddigi emelkedéshez képest ez a csökkentés elenyésző mértékű és az üzemanyagárak még így is az egekben vannak. A Holtankoljak.hu elemzése szerint a Brent olaj hordónkénti ára a 80 dolláros szintig is lecsökkent a héten, aminek legfőbb oka a csütörtöki OPEC ülés volt. Sajnos az olajkitermelő országok álláspontjában végül nem történt változás, a csökkentett mennyiségekkel emelik a kitermelés mértékét.

Így a hét második felében újra emelkedő tendenciát mutatott az olaj ára, 82 dollárig emelkedett az ár vasárnapig.

Sajnos azonban a jövő évi előrejelzésekben akár már a 120 dolláros olajárakról is lehet hallani, ami folyamatos üzemanyagár emelkedést helyez kilátásba. Ezzel szemben a jövő héten az üzemanyagárak néhány forintot csökkenhetnek, bár arra is van esély, hogy a jövő héten sem lesz árváltozás.

Hirdetés

Az előrejelzés szerint szerdától bruttó 5 forinttal csökkentik a gázolaj nagykereskedelmi árát, a benzin ára a hét közepén nem változik.

Az átlagárak tehát a hét közepétől az alábbiak lesznek:

  • 95-ös benzin: 506 Ft/liter
  • Gázolaj: 512 Ft/liter

 

Forrás: holtankoljak.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon