FOTÓ: Reagált a művész úr parkolására a II. kerületi polgármester is

Mint arról reggel mi is beszámoltunk, Kern Andrást már második alkalommal kapták lencsevégre, ahogy egy 2. kerületi pékség előtt szabálytalanul leparkol autójával. Ráadásul eleve szabálytalanul, a gyalogátkelőn tudja csak megközelíteni a területet.

2021-ben mi is beszámoltunk róla, hogy nem bajlódott a parkolóhely-kereséssel Kern András, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, hanem felhajtott a zebrán keresztül a járdára, majd szinte közvetlenül az üzlet bejárata előtt állt meg az autójával.

Kern akkor csak annyit fűzött a történtekhez: „Kinek mi a f…sz köze van ehhez?” Néhány hónappal később újabb szabálytalanságon kapták, akkor a villamossíneken autózott. Előadásra sietett és az araszoló kocsisort akarta így kikerülni.

„Darabokra van szedve a város, máshogy nem lehet közlekedni. Órákkal korábban el kell indulni, ha az ember nem akar késni. Előadásra mentem és nem értem volna oda máshogy, ezért hajtottam fel a sínekre, és újból megtenném, ha kellene. Miért? Maradjon el miattam az előadás? Azért, mert dugó meg ennyi felújítás van a városban? Megállítottak a rendőrök, majd jön csekken a büntetés, befizetem” – nyilatkozta akkor a Blikknek Kern, aki ezúttal is elismerte a portálnak, hogy hibázott.

„Szánom-bánom a dolgot, de nagyon siettem, az az igazság, ennél többet nem is szeretnék mondani” – közölte akkor szűkszavúan a színművész.

Akkor is is most is a Blikk olvasója örökítette meg a jelenetet és küldte el a portálnak. ITT megnézheted.

Kern András a napokban ismét felállt a járdára a kocsijával a bolt előtt – és magyarázatot is adott, ami így hangzik: „Kéne ide egy parkoló…”

A színész szerint parkoló kellene az elé a pékség elé, amelynek a jelek szerint törzsvendége a népszerű, Kossuth- és Jászai-díjas színművész. Kern András ugyanis nem először bukkan fel a budai boltban, ráadásul kétszer is belelépett ugyanabba a folyóba: a Frankel Leó út és a Margit körút sarkán lévő üzletbe úgy tért be, hogy – a zebrán áthajtva – felment autójával a járdára, majd a bejárat elé parkolt.  – írta meg a Blikk.

Mindenki nézte, hogy mi történik, sokan mosolyogva csóválták a fejüket, amikor felismerték a művész urat. – tették hozzá.

A művész úr egyébként 50 ezer forintig terjedő bírságot kockáztat minden egyes alkalommal.

Hirdetés

REAGÁLT A KERÜLET POLGÁRMESTERE IS

A szabályok mindenkire vonatkoznak.

A közelmúltban egy ismert művész úgy gondolta, megállhat a Margit körút egyik legforgalmasabb szakaszán a járdán. Mivel az autósok szűk, szabályokkal nem törődő kisebbsége miatt a Margit körút járdáit mindenhol parkolásgátló növényládákkal és oszlopokkal védjük, csak a zebrán keresztülhajtva tudta megközelíteni a pékséget, immár legalább második alkalommal.

Ezzel az ismert művész veszélyeztette a zebrán áthaladó gyalogosok biztonságát, akiknek nem feladata tahóparkoló autók kerülgetése. De veszélybe sodorta a Margit körúton szabályosan haladó autósokat is, akik szintén nem számítanak a gyalogátkelőről kitolató autóra. A művész nyilatkozata alapján egy megoldást lát a kérdésre, egy külön parkolóhely kialakítását az üzlet előtt, a zebránál, hogy ott megállhassanak.

Szerintem viszont nem ez a megoldás: A lehető leghamarabb ide, a járda közepére is ki fogunk helyezni egy szép, virágokkal teli parkolásgátló növényládát. Mivel fénykép alapján bírságot kiszabni nem tudunk, szép gesztus lenne, ha Művész úr csatlakozna a bírság díjával a biztonságos, esztétikus megoldáshoz. Várjuk felajánlását!

Ahogy fellépünk traffipaxok telepítésével a száguldozók ellen, ahogy pofátlanító autót vásároltunk a rendőrségnek, ugyanúgy fogjuk ezt a helyzetet is orvosolni.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Budára!” – zárta a posztot a polgármester.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok

    Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok


  • Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal

    Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal


  • Magához tért Sallai Nóra

    Magához tért Sallai Nóra


  • Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár

    Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár


  • A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik

    A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik


  • Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son

    Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son


  • Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót

    Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót


  • Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason

    Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason


  • Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent

    Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent


  • 47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten

    47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten


  • Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány

    Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány


  • Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje

    Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje


  • Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek

    Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek


  • Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban

    Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban


  • Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek

    Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek