Reagált a BKK a kerekesszékkel közlekedő lány és kísérőjének ügyére. A kísérőre támadt a sofőr

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, A BKV egyik sofőrje rátámadt egy fiatal, kerekesszékes lány kísérőjére:

Videón a balhé: A BKK egyik sofőrje rátámadt egy fiatal, kerekesszékes lány kísérőjére

A VIDEÓ ITT TEKINTHETŐ MEG:

A BKK az ügyben állásfoglalást küldött a részünkre, melyet az alább, változtatás nélkül közlünk


Állásfoglalás a tegnap megjelent elektromos kerekesszékes egyetemista lány utazásával kapcsolatos cikkben írtakra:

Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy nagyon sajnáljuk az esetet és az érintett kerekesszékes utasunktól, valamint kísérőjétől a sajtón és közvetlenül levélben is elnézést kérünk az eset miatt. Elfogadhatatlannak tartjuk a sofőr viselkedését, illetve azt, hogy bárkit is hátrány vagy megkülönböztetés érjen a közösségi közlekedés igénybevétele során. Megerősítjük, hogy az ügyfél által használt elektromos kerekesszéket a BKK szabályzata szerint a járműnek el kell szállítani, a járművezető pedig ilyenkor köteles lerakni a rámpát az utasnak.

Hirdetés

Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy a járművezető nem a BKK, hanem a BKV Zrt. munkavállalója, ezért az ügyben elsősorban a BKV az illetékes. Az ügyfél által megosztott felvétel korábban nem állt sem a BKV, sem a BKK rendelkezésére, megtekintése után nyilvánvaló, hogy a járatot üzemeltető és a járművezetőt foglalkoztató BKV Zrt. vizsgálata nem volt kellően körültekintő, ezért kezdeményeztük az eset újbóli kivizsgálását, hogy helyesen járhassunk el az ügyben.

A járművezetővel szembeni lépéseket kizárólag munkáltatója, a BKV Zrt. tehet, az erre vonatkozó kérdésekkel hozzájuk tudnak fordulni.

Az eddigi vizsgálatokból kiderült az is, hogy sajnos rossz volt az autóbuszon a leszállásjelző gomb, ami ugyancsak félreértést okozhatott az utas és a járművezető között. A meghibásodás tényének vizsgálata miatt a válaszadás két körben valósult meg, ezt a BKK ügyfélszolgálata jelezte a panaszosnak, és új határidőt adott meg, amit a jogszabályoknak megfelelően be is tartott.

A BKK számára kiemelten fontos, hogy a közösségi közlekedés lehetősége mindenki számára könnyen elérhető legyen, ezért a jövőben a hasonló esetek elkerülése érdekében még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy a különböző, mozgáskorlátozott emberek által használt elektromos eszközök a járművezetők számára egyértelműen megkülönböztethetőek legyenek alkalmasságuk szerint (elképzelhető, hogy a járművezető összekeverte a modellt az e- mopeddel, amelynek szállításával kapcsolatban felmerülhetett kétely a sofőrben).

Továbbá felülvizsgáljuk a sofőrök érzékenyítésének, az ilyen esetekre való felkészítés hatékonyságát, hiszen minden munkavállalótól elvárjuk, hogy az utasokkal szemben korrekt, kulturált módon viselkedjen.

Budapesti Közlekedési Központ

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől