Nemcsak lejárt jogosítványával, életkorával is meglepte a rendőröket egy olasz sofőr

Egy 103 éves olasz nőt bírságoltak meg, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

Az 1920-ban született nőt hajnali egy óra körül állították meg az Emilia-Romagna régióban található Bondenóban. A csendőröket egy állampolgár értesítette, hogy a településen veszélyesen közlekedik egy fehér autó.

Hirdetés

A csendőrség szerint a nő megzavarodott, ugyanazokon az utcákon közlekedett körbe-körbe. A vizsgálat során kiderült, hogy a vezetői engedélye két éve lejárt. A 103 éves nőt megbírságolták, autóját biztonságos helyre vitték. Végül hazakísérték a hölgyet – írta meg a Kreszvaltozas.hu.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra


  • Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette

    Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette


  • Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók

    Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók


  • Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr

    Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr


  • Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető

    Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető


  • Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast

    Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast


  • Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz

    Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz


  • Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr

    Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr


  • Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset

    Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset


  • Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó

    Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó