Nem vették őrizetbe a sofőrt, aki halálra gázolt egy kétéves gyermeket Kalocsán


Szombaton délután súlyos közlekedési baleset történt Kalocsán, a dr. Márkus Ferenc utcában.

Egy kétéves kisgyermek az úttestre lépett, ahol egy személyautó elgázolta. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de a gyors beavatkozás ellenére a gyermek életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség tájékoztatása szerint a járművet egy helyi nő vezette. A balesetet követően – a szemtanúk elmondása alapján – a sofőr még 100–150 métert megtett, mire észlelte, hogy mi történt, és megállt.

A kiérkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a nővel szemben, amely negatív eredményt mutatott. A helyszíni vizsgálat alapján az ittasság gyanúja nem merült fel, ezért senkit nem vettek őrizetbe.

– közlte a police.hu

  • TÉLI „DRIFTBAJNOK” TÖRTE ÖSSZE olvasónk autóját

    Amint leesik az első hó, megjelennek az autójukat és tudásukat próbálgató önjelölt „driftbajnokok”. Rengeteg ilyen videót kapunk ilyenkor, ennek önmagában nem lenne hírértéke, ám most egy olvasónk ezt a jelenséget nem úszta meg, ugyanis egy ilyen figura miatt törött össze csúnyán az autója.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az eset körülményeinek tisztázására nyomozás indult. Ennek célja, hogy megállapítsák, történt-e jogsértés, és ha igen, ki, milyen mértékben felelős a tragédiáért.

MEGOSZTÁS