Nem vette észre, hogy közel 100-zal húzta maga után a kutyát


A 24.hu számolt be róla, hogy a Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban 425 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte azt az autóst, aki szeptember elsején közel százzal húzott maga után egy kutyát a Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza közötti úton.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője a lapnak elmondta: a 66 éves férfi tagadta, hogy szándékosan követte volna el a bűncselekményt.

Arra hivatkozott, hogy nem vette észre, hogy az előző este öt méteres lánccal a vonóhorogra kikötött kutyája még mindig ott van, és figyelmetlenségből indult el így. Azt állította, elfeledkezett róla.

A férfi legalább egy kilométeren keresztül, mintegy 70 km/h sebességgel haladt, miközben a láncra kötött állatot maga után vonszolta. Csak akkor állt meg, amikor a mögötte közlekedő autós villogással és dudálással jelezte a történteket. Ekkor levette a kutyát a láncról, a csomagtartóba rakta, majd visszavitte a tanyájára.

Az állat testén horzsolásos, dörzsöléses, valamint égési sérülések és szövethiányok keletkeztek. A férfi nem hívott állatorvost, és nem kezdte meg a kutya kezelését sem – ezzel a bánásmóddal az állat pusztulását is okozhatta volna.

  • TÉLI „DRIFTBAJNOK” TÖRTE ÖSSZE olvasónk autóját

    Amint leesik az első hó, megjelennek az autójukat és tudásukat próbálgató önjelölt „driftbajnokok”. Rengeteg ilyen videót kapunk ilyenkor, ennek önmagában nem lenne hírértéke, ám most egy olvasónk ezt a jelenséget nem úszta meg, ugyanis egy ilyen figura miatt törött össze csúnyán az autója.

A férfi gondatlanságra hivatkozva felmentését kérte, mivel a törvény a gondatlan állatkínzást nem bünteti. Az ügyészség azonban felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.

Csak erős idegzetűeknek ajánljuk a videó megtekintését:

MEGOSZTÁS