Évek óta ígérik a dugódíj bevezetését a fővárosban: most úgy tűnik, valósággá válik.
A fővárosi önkormányzat ugyanis nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet.
Ez az egyeztetésre és véleményezésre bocsátott terv tartalmazza azokat a közlekedési fejlesztési terveket, amelyekre sor kerülhet a következő években.
A tervben a dugódíj is szerepel, mint 2021 és 2025 között 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.
A dugódíj még alacsony forráskeret esetén is javasolt beruházásként jelenik meg a tervben.
A dugódíjról még 2015-ben Tarlós István főpolgármester azt mondta: első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.
Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
A díj összegét még nem határozták meg – írja az Index.
A dugódíj bevezetésétől a forgalom csökkenését remélik.
Forrás: 16.kerület.ittlakunk.hu
MEGOSZTOM:
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói
SIMPLEBIZTOSÍTÁS.HU
Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat!
SZAMLAZOPROGRAMOM.HU
Nem csak számlázó! Készletkezelés, webáruház-integráció, automatizált ügyvitel
AUTOVIGNET.HU
Autópálya matrica vásárlás online
FELLPACK.HU
Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 1-1,5M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Néhány napja kapható a Xiaomi autója, de négyet máris összetörtek
-

A BMW még simán befért, aztán jött ő…
-

Elgázolták a kislányt, majd holttestét az illegális szeméttelepre vitték
-

Lezárások, forgalmi rend változások lesznek hétvégén tüntetés miatt
-

Mondd meg te, hogy hol mérjenek sebességet a rendőrök az áprilisi razzián
-

Öt fő témakör mentén indul el a közlekedési szabályrendszer megújítása és az új KRESZ
-

Videóra vették, ahogy fának csapódik a motoros
-

Újabb felvételt kaptunk a hétfői, M7-esen történt balesetről
-

Megemelik a Kőröshegyi völgyhidat, emiatt le fogják zárni néhány órára
-

Rengetegen vezettek ittasan húsvétkor. Több, mint 1000 járművezetőt ellenőriztek
-

Kamera rögzítette, hogy miért hajtott a 49-es villamos elé a turistabusz sofőrje
-

A Balatonba hajtott egy autó. Egy ember meghalt
-

Fékezés nélkül hajtott a tartálykocsiba az M1-esen
-

Beleszállt az álló sorba és mindent tarolt az Audi az M7-esen
-

Pályazár az M7-esen: Több autó ütközött a főváros felé vezető oldalon




