Nem hatotta meg az ítélet – Úgy tűnik az eltiltás ellenére megint autót vezetett M. Richárd

M. Richárd még 2017 májusában a Dózsa György úton csapódott hatalmas sebességgel Mercedesével egy szabálytalanul kanyarodó Citroënbe, amit egy megállóba lökött, több ember megsérült, ketten pedig meghaltak.

A bíróság néhány hete első fokon a férfit örökre eltiltotta a vezetéstől, és jelenleg sincs jogosítványa, ám úgy tűnik nem hatotta meg az ítélet, ugyanis a Dózsa György úti baleset okozója néhány nappal ezelőtt a 13. kerületben bukott le egy Mercedes volánjánál ülve, melyről fotót is készített egy szemtanú – közölte a Bors.

A férfi egy német rendszámú Mercedesből szállt ki, igazoltatás után pedig lezárta a kocsiját, majd gyalog elhagyta a helyszínt – nyilatkozta a lapnak egy olvasó.

Hirdetés

A Bors megkereste ez ügyben a rendőrséget is, akik az alábbi választ adták:

Október 7-én 22 óra 30 perckor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, amit a rendőrök leellenőriztek, és kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét – tájékoztatta a lapot a Budapesti Rendőr-főkapitányság.


KAPCSOLÓDÓ:

 

135-140 km/h-val száguldott a halálos baleset előtt a Dózsa György úti gázolás gyanúsítottja – Bp-i Autósok Közössége

 


Forrás: Bors


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben