Nagymamát és unokáját gázolta halálra egy teherautó az M0-son

Az esetről tavaly év elején mi is beszámoltunk.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfival szemben, aki 2023 januárjában az M0-s autóúton az általa vezetett teherautóval figyelmetlenségből átlépte a záróvonalat, és nem vette észre időben a leállósávban álló autó mellett tartózkodó gyalogosokat. A balesetben az elgázolt nő és a gyermek is életét vesztette.

A vádirat szerint a vádlott tavaly január 8-án nappal a XV. kerületben, az M0-s autóúton közlekedett tehergépkocsival az M3 autópálya irányából az M31 autópálya irányába.
Időben ezt megelőzően ugyanezen az útszakaszon a vádlottal azonos irányban haladt egy személygépkocsi, amely azonban defektet kapott, ezért az autóút leállósávjában, a záróvonaltól nagyjából 0,6 méter távolságra megállt. A sofőr a járműben maradt, a másik két utas – egy nő és egy kiskorú gyermek – azonban kiszállt az autóból, és a defektes kerék mellett – részben a záróvonalat is érintve – guggoltak.

A vádlott eközben közeledett a leállósávban veszteglő jármű felé, aminek során azonban – mivel sávot akart váltani – nem előre, az úttestre figyelt, hanem huzamosabb időn át a bal oldali visszapillantó tükörbe nézett. A tervezett sávváltás és a visszapillantó tükör figyelése olyan mértékben elvonta a vádlott figyelmét, hogy az egyenes nyomvonalról letérve a jármű jobbra tartva, a leállósáv irányába kezdett haladni, majd a záróvonalat is átlépte.

Hirdetés
Fotó: kekvillogo.hu / GK

A vádlott nem észlelte a záróvonal átlépését, ezért a jármű jobb oldalával mintegy 9 másodpercen keresztül haladt a leállósáv területén. A vádlott a leállósávban álló autótól már csak kb. 45 méter távolságra volt, amikor észlelte a gépkocsi mellett tartózkodó utasokat. A sofőr ekkor a tehergépkocsit balra kormányozta, a balesetet azonban már nem tudta elkerülni, a teherautó jobb elejével elütötte a gyalogosokat.

A baleset következtében a nő a helyszínen, a gyermek pedig a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a tehergépkocsi vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltást indítványoz a vádiratban.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat

    Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat


  • Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost

    Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost


  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra


  • Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette

    Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette


  • Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók

    Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók


  • Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr

    Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr


  • Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető

    Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető


  • Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast

    Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast


  • Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz

    Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz


  • Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr

    Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr