Mosókefével verte el ismerősét, mert rávágott az autójára. Csonttörésig fajult a dolog

A Nagyatádi Járási Ügyészség garázdaság, rongálás és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot azzal a két férfival szemben, akik egy dél-somogyi település töltőállomásán összeverekedtek.

A vád szerint a fiatalabb férfi 2023 októberében már ittasan a benzinkúton tartózkodott, amikor tankolni érkezett az idősebb férfi. A vádlottak először beszélgettek, majd vitatkoztak egymással, melynek során a fiatalabb vádlott nagy erővel kétszer is haragosa kocsijára ütött.

Az autó motorháza az ütések következtében behorpadt, ezért a már indulni készülő idősebb vádlott kiszállt kocsijából és dühében a kúton kihelyezett mosókefével többször, nagy erővel megütötte fején és felsőtestén a rongálót.

Hirdetés

Az idősebb vádlott ütései a másik férfinek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoztak. A gépkocsiban keletkezett kár meghaladta a 100.000 forintot.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a mindkét férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Hirdetés

Az Ügyészség felvétele:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához