Hirdetés

Hírek
Mindent elkövet, hogy ne kelljen rács mögött lennie – Gondnokság alá helyeztetnék M. Richárdot
Mindent elkövet, hogy ne kelljen rács mögött lennie – Gondnokság alá helyeztetnék M. Richárdot
Hirdetés

A Dózsa György úti baleset vádlottja, M. Richárd úgy tűnik mindent elkövet, hogy ne kelljen hosszú ideig raboskodnia. A férfi gondnokság alá helyezését kezdeményezte a családja– tudta meg a Blikk

A lap M. Richárd egyik közeli ismerősétől értesült az információról. A neve elhallgatását kérő férfi szerint ezzel a lépéssel szeretnék elérni azt, hogy M. Richárdot ne vonják felelősségre vagy enyhe büntetést kapjon. Úgy tudni a már be is nyújtották a bíróság felé a szükséges dokumentumokat.

M. Richárd dühkitörései miatt nem tudja kontrollálni a tetteit, a család szerint emiatt lenne szükség arra, hogy gondnokot rendeljenek ki számára.

Azt pedig, hogy a gondnok szerepét ki tölti majd be, akár a vádlott is kijelölheti a közokiratban.

Hirdetés

Ez lehet egy családtag, de akár hivatásos gondnok is. A kijelölt személy intézhet hivatalos ügyeket, kezeli a gondnokság alá került ember pénzügyeit, ellátásokat igényel neki, intézi a lakhatását és ellátja a gondozását- írja a lap.

A gondnokságot időnként felülvizsgálják, ami a korlátozó gondnokságnál minimum 5 évente kötelező, kizáró gondnokságnál azonban csak lehetséges.

A bíróság bármikor megszüntetheti a gondnokságot, ha már nem állnak fenn azok a feltételek, amelyek miatt elrendelték.

A vádlott egyébként jelenleg börtönben van, mivel a Fővárosi Törvényszék a másodfokú eljárás befejezéséig bűnismétlés valamint szökés és elrejtőzés veszélyére figyelemmel elrendelte a korábban első fokon nem jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélt M. Richárd letartóztatását.


KAPCSOLÓDÓ:

Elrendelte a bíróság M. Richárd letartóztatását

Forrás: Blikk.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés