Menekülés a rendőrök elől, taxi karambol, sérültek – így végződött a belvárosi hajsza


Látványos rendőrségi akcióval ért véget egy veszélyes ámokfutás Budapest belvárosában. Egy járművezetéstől eltiltott férfi nem állt meg a rendőri jelzésre, nagy sebességgel menekült a közlekedési járőrök elől, majd a Rákóczi úton ütközött egy taxival. A vétlen taxi utasa súlyos, a sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.

A BRFK közlése szerint július 11-én éjszaka a Nyugati térnél akarták megállítani a 28 éves R. György által vezetett autót.

A férfi először úgy tett, mintha együttműködne, majd hirtelen gázt adott, és nagy sebességgel elhajtott. A rendőrök egészen a Rákóczi útig követték, ahol a menekülő autó egy taxival ütközött.

A baleset után sem adta fel: a sofőr kiszállt, és futva próbált tovább menekülni. A rendőrök végül a Blaha Lujza téri villamosmegállóban érték utol és fogták el. Két utasa, a 36 éves B. Artúr és a szintén 36 éves T. József szintén menekülni próbált, de őket a Rákóczi úton sikerült feltartóztatni a BRFK és a Készenléti Rendőrség együttes akciójának köszönhetően.

  • TÉLI „DRIFTBAJNOK” TÖRTE ÖSSZE olvasónk autóját

    Amint leesik az első hó, megjelennek az autójukat és tudásukat próbálgató önjelölt „driftbajnokok”. Rengeteg ilyen videót kapunk ilyenkor, ennek önmagában nem lenne hírértéke, ám most egy olvasónk ezt a jelenséget nem úszta meg, ugyanis egy ilyen figura miatt törött össze csúnyán az autója.

Az autó átkutatása során kábítószergyanús anyag került elő, amelyet lefoglaltak. A három férfit előállították, és velük szemben kábítószer-fogyasztás gyanúja is felmerült, ezért mintavételre is intézkedtek.

A nyomozók R. Györgyöt közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és kábítószer birtoklása miatt, míg két társát kábítószer birtoklása és segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bíróság mindhárom férfi letartóztatását elrendelte.

MEGOSZTÁS