Megvan, hogy melyik járaton dolgoznak majd a vendégmunkás buszsofőrök

A közlekedési szakszervezet elnöke szerint már januárban munkába állnak a vendégmunkás buszsofőrök, és a 100-as járaton dolgoznak majd. Naszályi Gáborék tiltakoznak a kölcsönzött munkaerő ellen.

„Budapesten a 100-as járaton dolgoznak majd a vendégmunkás sofőrök a BKV-nál” – mondta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke az ATV Start című műsorában.

Hirdetés

A buszsofőrök januártól állnak munkába, és angol nyelvű diszpécser segíti őket.

Tiltakozunk a kölcsönzött munkaerő ellen, mert rossz irányba visz – tette hozzá a szakszervezeti vezető, aki szerint a BKV-nál megkezdődtek a bértárgyalások, és nagy előrelépésnek tekinti, hogy ők legalább érdemben tárgyalnak a munkáltatóval, ellentétben azzal, ami a Volánnál történik.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nem jó irány a külföldi munkaerő alkalmazása, emiatt a fővárosi tulajdonú cégeknél ezt teljes mértékben kizárják. A főpolgármester-helyettes arra a felvetésre reagált, ami szerint a BKK-járatokon a Fülöp-szigetekről érkező buszsofőröket alkalmaznának.

Kiss Ambrus arról is beszélt, hogy a külföldimunkaerő-kölcsönzés szembemegy a fővárosi és a szélesebb értelemben vett társadalompolitikai célokkal, mert ezáltal lemondunk a potenciális hazai munka-erőtartalékról. A főpolgármester-helyettes szavaival párhuzamosan a Fülöp-szigetekről toboroz buszsofőröket a BKK külsős szolgáltatója, a fővárosban 450 buszt üzemeltető ArrivaBus Kft.

A BKV esetében szóba sem jöhet külföldi munkavállalók foglalkoztatása.

Hirdetés

Külsős szolgáltató esetén, ahol nem a főváros a munkáltató, szigorúan számon fogják kérni az üzembiztonsági és utastájékoztatási követelmények betartását

– figyelmeztette a BKK szerződéses partnerét Kiss Ambrus, hozzátéve, hogy nem az utasoktól várják el a kielégítő kommunikációhoz szükséges nyelvtudást.

KAPCSOLÓDÓ:

Ezt látja, ennyit tud tenni egy buszvezető, utasokkal a háta mögött – dr. Herpy jogi vélemény

Forrás: Index.hu, borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön