Döntés született – Így lesz gyalogosbarát a pesti alsó rakpart egy része

Megszületett a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részének megújításáról szóló közbeszerzési eljárást lezáró döntés, a szerződés május 26-ától megköthető – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a rakpartok gyalogosbarát megújítása a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részén kezdődik mintegy 500 méteres szakaszon a gyalogos kapcsolat kialakításával. A munkálatok során szélesítik majd a járdát, növelik a forgalomcsillapított szakaszt, kiveszik a szalagkorlátot az útpálya mellől és fákat ültetnek.

Az út felújításával egy időben összefüggő, 4-5 méter széles gyalogos sétányt alakítanak ki, a gépjárművel sebességét pedig óránkénti 30 kilométeresre csökkentik.

A beruházás célja egy egységes, emberközeli, rekreációs helyszínként szolgáló Duna-part kialakítása a pesti oldalon, a Carl Lutz rakparton már kiépült sétány folytatásaként – írták. A közlemény szerint a gyalogos sétány arculata a rakpart Parlament előtti szakaszához fog illeszkedni, gránit kockakő burkolattal és 35 fával. A sétány kialakítása érdekében a Markó utcai lehajtó támfalát a műemlékvédelmi előírások figyelembevételével átépítik.

Hirdetés

A sétány a Margit híd környezetében többnyire 5-6 méter széles lesz a lépcsős partfal északi végpontjánál egy kiszélesedő térrésszel és az oda vezető új gyalogos-átkelőhellyel. A Margit hídtól délre fasor lesz a sétány középvonalában.

Az Id. Antall József rakparton a Kossuth Lajos tér és a Jászai Mari tér közötti szakaszon megmarad a közúti funkció 2×1 forgalmi sávon, és gyorsabb, könnyebb gyalogos lejutási lehetőséget biztosítanak a felső rakpartról a Duna-partra.

Budapest egyedülálló adottságokkal rendelkező város, ám ezt sok szempontból nem tudjuk kellőképpen kihasználni” – mutatott rá a Főpolgármesteri Hivatal.

A Duna-part talán a legjobb példa erre, ám számos európai városhoz hasonlóan itt is megvalósítható egy zöldebb, élhetőbb, az autók mellett a gyalogosoknak, sétálni vagy biciklizni vágyóknak is biztonságos teret hagyó rakpart – tették hozzá.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Megújul és gyalogosbarát lesz a pesti alsó rakpart egy része – 30km/h sebességkorlát, széles járda és több fa lesz


Forrás: MTI


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást