Megszólalt a tavalyi súlyos autóbalesetéről Sallai Nóra


Sallai Nóra hosszú idő után először beszélt arról a tragikus autóbalesetről, amely tavaly teljesen megváltoztatta az életét.

A Jóban Rosszban egykori színésznője több mint egy évvel az eset után írásban válaszolt a Tények Plusz kérdéseire.

A baleset Alsónémedin történt, és a színésznő kisfia sajnos nem élte túl az ütközést. Sallai Nóra elmondta, semmire sem emlékszik a történtekből.

Dr. Herpy: REAKCIÓ az Alsónémedi balesetre. Sallai Nóra színésznő hibás? Megtévesztő sebesség

Dr. Herpy Miklóssal, a megtévesztő sebesség nevű fogalomról forgattunk anyagot, amikor 2024 szeptember 27-én Sallai Nóra színésznővel és 5 éves kisfiával ezzel a fogalommal összefüggő baleset megtörtént Alsónémediben. A konkrét esettől függetlenül szólalt meg a témában Dr. Major Róbert és Dr. Melegh Gábor, akik a témakör kifejezett szakértői.

„Semmire. A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát” – írta.

A színésznő szerint testi állapota fokozatosan javul, de még nem épült fel teljesen. Főként gyógytornával és sétákkal próbál erősödni, miközben családja és barátai támogatják a mindennapokban.

Úgy fogalmazott, lelkileg soha nem fogja tudni feldolgozni a veszteséget, de igyekszik tovább élni és lépésről lépésre haladni.

Korábban, szeptemberben arról is beszélt, hogy szeretne visszatérni a színészethez, ha az egészsége engedi.

A riport itt tekinthető meg.

MEGOSZTÁS