Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt az Ecserről – Maglódra átívelő felüljáró után, 2023.12.14-én.

„60km/h a megengedett sebesség, illetve utána ahogy beérsz Maglódra 50km/h majd 40km/h.

A suzukis bontószökevénynek vélhetően nem tetszett a sebességem, mert már fénysebességgel érkezett meg mögém és egyből minden előzmény nélkül magyarázni kezdett, illetve a videón láthatóan a kanyarodósávban, forgalom elől elzárt területen, záróvonalon át agresszívan bejön elém és megállásra kényszerít.

Gondolom észrevehette a kamerát azért tette ki a végén az irányjelzőt, hogy ne tűnjön annak ami valójában volt, hiszen a kanyarodási szándékot előre szoktuk jelezni nem így, hogy még közben is jelzi, hogy kövessem, mert beszélni akar velem… Már amikor mögém ért illetve elment mellettem akkor jelezte folyamatosan társalgási szándékát… Jelzem semmi előzménye nem volt, akkor ért utol, mikor a felvételen látható.

Remélem a rendőrség díjazza, mert nem való az utakra.”

– írta meg olvasónk.

Hirdetés

MÉGHOGY BMW… ÓRIÁS TAHÓ SUZUKIST rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt az Ecserről – Maglódra átívelő felüljáró után, 2023.12.14-én. „60km/h a megengedett sebesség, illetve utána ahogy beérsz Maglódra 50km/h, majd 40km/h. A suzukis bontószökevénynek vélhetően nem tetszett a sebességem, mert már fénysebességgel érkezett meg mögém és egyből minden előzmény nélkül magyarázni kezdett, illetve a videón láthatóan a kanyarodósávban, forgalom elől elzárt területen, záróvonalon át agresszívan bejön elém és megállásra kényszerít.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra


  • Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette

    Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette


  • Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók

    Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók


  • Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr

    Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr


  • Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető

    Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető


  • Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast

    Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast


  • Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz

    Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz


  • Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr

    Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr


  • Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset

    Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset


  • Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó

    Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó