Május 20-tól már csak érvényes külföldi műszakival rendelkező autót lehet honosítani

Május 20-án lépnek életbe a műszaki vizsgával kapcsolatos szabályváltozások, amelyek a használtautó-behozatalra is hatással lesznek.

Hamarosan érvénybe lépnek a műszaki vizsga szabályozásának változásai, amelynek értelmében például kategorizálni fogják az autókat a hibák szerint. A hibátlan és a kisebb hibával rendelkező autók mennek át a vizsgán, komoly hiba megléte esetén 2 hónapot kap az ügyfél a javításra és az újbóli megjelenésre, veszélyes hiba esetén a helyszínen érvénytelenítik majd a forgalmi engedélyt a vizsgabiztosok.

Utóbbiaknak az összeférhetetlenségre is figyelni kell, nem vehet részt olyan jármű vizsgálatában, amely saját vagy hozzátartozója tulajdona, esetleg részt vett a javításában. Aki biztosra akar menni, az műszaki vizsgáztatás előtt térítés ellenében ellenőriztetheti járművét a műszaki vizsgát végző állomásokon – írja az automotor.hu

A legjelentősebb változást az jelenti, hogy május 20-tól kezdve a jármű-honosítási eljárásban résztvevő autóhoz csatolni kell a származási ország közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi ellenőrzési rendszernek való megfelelőséget, azaz érvényes külföldi vizsgával kell rendelkeznie az autóknak.

Ezzel megszűnik az a lehetőség, hogy a külföldön olcsón megvásárolt, hibás vagy sérült autót itthon javítják meg olcsóbb rezsi-óradíjjal, majd levizsgáztatják és forgalomba helyezik azt (hacsak nem viszik ki az újra a származási országba levizsgáztatni…).

Forrás: http://www.automotor.hu/hasznalt-auto/majus-20-tol-mar-csak-ervenyes-kulfoldi-muszakival-rendelkezo-autot-lehet-honositani/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt