Ma tárgyalnak a benzinkutasok a kormánnyal. Tüntetés lehet, ha nem tudnak megegyezni

Autós demonstrációra készülnek és petíciót címeznek Orbán Viktornak a magánbenzinkutak üzemeltetői, ha holnapi tárgyalásukon sem történik előrelépés a kormánnyal – írta meg az ATV.

A portál úgy tudja, a bajba jutott benzinkutak üzemeltetői hétfőn ülnek le tárgyalni a kormány embereivel. Előbbi csoportot a Vállalkozók Országos Szövetsége képviseli, melynek főtitkára, Perlusz László alapvetően optimistán áll a tárgyalások elé, szerinte nem állhat fel olyan szituáció, hogy a kisebb kutakat az út szélén hagyják.

Nem azt mondom, hogy hitelbe kényszerítjük vagy kölcsönbe kényszerítjük ezeket a vállalkozásokat, de sok olyan eszköz van, amelyet egyébként alkalmaztunk a pandémia idején is, ezeket mind-mind alkalmazni lehet ezeknél a kiskutaknál is

– vélekedik Perlusz.

A kisebb töltőállomásoknak már hetek óta komoly fejtörést okoz az árstop. Van, aki már a bezáráson gondolkodik, ha az utolsó csepp üzemanyag is kifogy.

Hirdetés

Sőt, olyan is akadt, aki már lehúzta a rolót, miután félmilliós veszteséget termelt havonta. Sajtóhírek szerint egyes kutakon mennyiségi korlátozást vezettek be, de olyan állomás is van, ahol arra kérik a vásárlókat, hogy ne náluk vegyenek üzemanyagot. – írja a 24.hu

Az ATV cikke azt is említi, hogy a bajban lévő kutak üzemeltetői az árstop miatt nemcsak demonstrációval és petícióval üzennének, de egy érdekérvényesítő szervezet létrehozásának az ötlete is felmerült már.

Forrás: 24.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra

    Autója után kötötte saját kutyáját, mert haragudott az állatra


  • Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr

    Helyszínelő rendőrt gázolt el egy sofőr


  • Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg

    Egy kulcs vezethet az audis ámokfutó nyomára. A vétlen járműben heten sérültek meg


  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót