M7 tömegbaleset: „Imádkoztunk, hogy ne jöjjön mögöttünk egy még nagyobb autó, ami még jobban benyom a kamion alá, és nem tudunk kiszállni”

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, tömegkarambol történt az M7-es autópálya Velencei tó környéki szakaszán, mert hatalmas köd és füst borította be a pálya ezen szakaszát.

Az RTL stábja több sofőrrel is beszélt, egyikük azt mondta, hogy olyan sűrű ködbe futott bele, mint a tej. Azonnal lassított, majd feltűnt előtte egy már álló kamion. Belenézett a tükörbe, és azt látta, hogy jön mögötte valamilyen nagyobb autó, amely belészaladt, és belökte a kamion alá, majd kinyílt a légzsák.

Mint fogalmazott:

Azon imádkoztunk, hogy ne jöjjön mögöttünk egy még nagyobb autó, ami még jobban benyom a kamion alá, és nem tudunk kiszállni.

Hirdetés

Egy asszony pedig arról beszélt, hogy összevissza csapódtak az autópályán. Miután kiszálltak az összetört kocsijukból, semmit sem láttak, csak az érkező autók becsapódását hallották, és nagyon erős maró szagot éreztek.

A katasztrófavédelem munkatársai sorra áramtalanították a balesetekben érintett járműveket. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-vel annyit közölt, hogy a baleset helyszínére számos mentőegység, köztük mentőhelikopter is érkezett, a mentés, a sérültek ellátása folyik. Az autópálya fenntartó MKIF Zrt. már arról adott tájékoztatást, hogy halálos baleset történt.

Apákozdi önkormányzat a Facebook-oldalán jelezte, hogy egy kápolnásnyéki csirketelepen tűz ütött ki, ez okozta a hatalmas füstöt a Velencei-tó irányában.

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett