M. Richárd tagadja hogy vesztegetéssel próbálta visszaszerezni jogosítványát

A Fővárosi Törvényszék távmeghallgatással tartotta meg az előkészítő ülést az előzetesben ülő M. Richárd vesztegetési ügyében, ahol őt egészen pontosan „kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével” vádolja az ügyészség – értesült a Telex.hu

A vád szerint M. Richárd összesen 900 ezer forintot fizetett azért, hogy a III. rendű vádlott
közreműködésével a II. rendű vádlott segítsen neki jogosulatlanul visszaszerezni a bevont vezetői engedélyét.

A mai előkészítő ülésen M. Richárd nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem– írja a lap az ügyészség közleményére hivatkozva.

Az előkészítő tárgyaláson ezután a vád és védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Ennek időpontját a bíróság hivatalból fogja kitűzni.

Hirdetés

A férfi jogosítványát 2016 áprilisában a büntetőpontok határának elérése miatt visszavonták, és utánképzést írtak elő neki: ahhoz hogy visszakapja vezetői engedélyét, 6 órás előadást, feladatsort és forgalmi vizsgát kellett volna teljesítenie.

M. Richárd ehelyett felkeresett egy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készítő férfit, akinek egy barátja – valótlanul – vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva 600 ezer forintért segítséget ígért.

A vádlott a jogosítvány visszaszerzéséért 300 ezer forint előleget adott neki, majd miután 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a maximális sebességet lényegesen túllépve a 13. kerületi Dózsa György úton két halálos áldozattal járó balesetet okozott,

újabb 600 ezer forintot fizetett jogosítványának visszaszerzéséért, és azért, hogy a közvetítő barátjának rendőr ismerőse kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást. A közbenjárást ígérő azonban nem állt kapcsolatban rendőrrel, az átvett 900 ezer forintot saját céljaira fordította.

A Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel, közokirat-hamisítással és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja M. Richárdot és két társát.

 


KAPCSOLÓDÓ:

Vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogsiját M. Richárd, majd a baleset után szintén pénzzel akarta befolyásolni a büntetőeljárást


Borítókép illusztráció! / Forrás: Telex.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön