Hirdetés

Hírek
Vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogsiját M. Richárd, majd a baleset után szintén pénzzel akarta befolyásolni a büntetőeljárást
Vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogsiját M. Richárd, majd a baleset után szintén pénzzel akarta befolyásolni a büntetőeljárást
Hirdetés

Újabb ügyben emelt vádat  a Központi Nyomozó Főügyészség a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd ellen, mert többször is vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát.

Keresztes Imre főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfi jogosítványát 2016 áprilisában a büntetőpontok határának elérése miatt visszavonták, és utánképzést írtak elő neki: ahhoz hogy visszakapja vezetői engedélyét, 6 órás előadást, feladatsort és forgalmi vizsgát kellett volna teljesítenie.

M. Richárd ehelyett felkeresett egy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készítő férfit, akinek egy barátja – valótlanul – vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva 600 ezer forintért segítséget ígért.


KAPCSOLÓDÓ:

M. Richárd ítélet: 4 év letöltendő első fokon – Bp-i Autósok Közössége

Első fokon 4 év letöltendő fogházbüntetésre ítélte, és végleg eltiltotta a járművezetéstől a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Dózsa György úti halálos baleset elsőrendű vádlottját szerdán…


A vádlott a jogosítvány visszaszerzéséért 300 ezer forint előleget adott neki, majd miután 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a maximális sebességet lényegesen túllépve a 13. kerületi Dózsa György úton két halálos áldozattal járó balesetet okozott,

újabb 600 ezer forintot fizetett jogosítványának visszaszerzéséért, és azért, hogy a közvetítő barátjának rendőr ismerőse kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást. A közbenjárást ígérő azonban nem állt kapcsolatban rendőrrel, az átvett 900 ezer forintot saját céljaira fordította.

A Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel, közokirat-hamisítással és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja M. Richárdot és két társát.

Hirdetés

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság – az előkészítő ülésen történő beismerés esetén – a baleset okozóját 3 év 6 hónap, a közvetítőt 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt egymillió forint pénzbüntetés és 900 ezer forint vagyonelkobzás mellett 4 év börtönbüntetésre ítélje – olvasható a közleményben.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a Dózsa György úti baleset miatt folytatott büntetőeljárásban M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt első fokon négy év fogházbüntetésre ítélte, és végleg eltiltotta a vezetéstől 2020. szeptember 30-án.

Forrás: MTI


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés