Lerobbant az autópályán – másodpercekkel később kitört a káosz


Az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán történt múlt héten egy baleset, amely a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint teljes mértékben elkerülhető lett volna, ha mindenki kellő figyelemmel vezet.

A Hegyeshalom felé vezető oldalon egy személyautó műszaki hibára utalóan fokozatosan lassult, majd megállt – az autópálya közepén.

A jármű percekig vesztegelt, miközben a mögötte érkező autók egymás után próbálták kikerülni. Egy teherautó sofőrje csak az utolsó pillanatban, hirtelen vészelkerüléssel tudta elrántani a kormányt, hogy elkerülje az ütközést.

Nem sokkal később azonban érkezett egy fehér, dobozos furgon, amelynek vezetője vélhetően nem a forgalomra figyelt – fékezés nélkül rohant bele az álló autóba. A becsapódás ereje úgy lökte a személyautót, mint egy biliárdgolyót: egyenesen egy érkező teherautó elé.

  • ALJAS SUNYIK AKCIÓJA – Videón a két eset

    Egy videóban két olyan közlekedési eset látható, amelyekben közös, hogy a balesetet kiváltó jármű vezetője megállás nélkül továbbhajtott. Az első felvétel Budaörsön készült 2015. december 16-án. A beküldő ezt fűzte az esethez: „Az audis miután láthatóan érzékelte, hogy nekiment a vétlen autósnak, inkább úgy döntött, hogy elhagyja a helyszínt.

A láncreakciós balesetben végül négy jármű sérült meg. Egy ember könnyebb, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

MEGOSZTÁS

Friss