Kihallgatták a Soroksári úti tragédia feltételezett okozóját

A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, két személygépkocsi ütközött össze 2021. december 24-én 11 óra 33 perc körül a Budapest, IX. kerületi Soroksári út és Hentes utca kereszteződésében. A balesetben egy 47 éves nő a helyszínen meghalt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő a járművével a Soroksári úton a Földváry utca irányából az Illatos út irányába közlekedett a középső forgalmi sávban. Az autó a Hentes utca kereszteződésében a zöld jelzésre elindult, azonban az Illatos út irányából érkező, szintén zöld jelzésre elinduló másik jármű, amelyet a 22 éves B. Márk vezetett, megcsúszott, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a nő gépkocsijával. Az utóbbi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

B. Márk a gyanúsítással szemben panasszal nem élt, a balesettel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, a nyomozóhatósággal az eljárásban együttműködik.

A rendőröknek elmondta, hogy azért tért át a szembe haladó forgalmi sávba autójával, mert a nedves, csúszós úton elvesztette felette az uralmát.

Hirdetés

A  Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

A nyomozás során rendelkezésre álló és beszerzett adatok alapján más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrség nem folytat eljárást a balesettel kapcsolatban.​​

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

VIDEÓ: Nyári gumival versenyzett a Soroksári úton történt halálos balesetet okozó fiatal


Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel