Két magyar állampolgár meghalt, öt pedig súlyosan megsérült egy autós üldözés után a bajorországi Zwiesel közelében

Két ember meghalt, öt személy pedig súlyosan megsérült a bajorországi Zwiesel közelében, miután egy rendőrségi üldözés után fának csapódott egy személyautó – írja a BR24.de.

A lap beszámolója szerint a helyi rendőrség emberei egy ideiglenes rendszámmal ellátott BMW sofőrjét akarták igazoltatni, ám az menekülésbe kezdett és sikeresen meg is lépett az őt üldöző járőr elől. Nem sokkal később azonban bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy közeli faluban egy autós fának ütközött.

Az a jármű volt az, amit korábban üldöztek. Az autóban, melyet egy 29 éves férfi vezetett, hét magyar állampolgár ült.

A sofőr a helyszínen, míg utasa a kórházban vesztette életét. További öt személy súlyos sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

Azt egyelőre nem tudják, hogy a sofőr miért kezdett menekülésbe, az viszont kiderült, hogy a BMW-n elhelyezett ideiglenes rendszám valójában egy Mercedesé volt. Az ügyet egy külön nyomozócsoport vizsgálja.

Forrás: BR24.de
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt