Kern újra parkolt. Megint lefotózták. Egy kevésbé ritka autóval jobban járna…

Kern András, akire a 444,.hu csak a budapesti parkolás Don Quijotéjaként hivatkozik, csütörtökön megmutatta, hogy őt nem lehet csak úgy megtörni.

Kern András színművész ezúttal is kedvenc környékén, a Margit híd budai hídfőjénél parkolt a járdára, de pont szemben azzal a hellyel, ahol máskor szokott járdára parkolni.

Ezúttal a Margit körút átellenes oldalán, a galéria előtt állt meg addig, amíg átszaladt a Lipóti pékségbe, ahonnan egy túrós pitével a kezében ballagott vissza a kocsijához, amit a 444.hu olvasója, L. gondosan rögzített.

Hirdetés

Legutóbb szeptemberben sikerült neki szabálytalanul parkolni. Az az ügye is nagy port kavart.

Akkor a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az RTL Híradónak nyilatkozott.

Azt mondta, hogy megbánta, hogy kocsijával szabálytalanul, a járdán parkolt, de nem tartja ezt „akkor ügynek„.

VIDEÓ: Kern nyilatkozott a „tahó parkolásról”, Győzikét pedig kiosztotta a 6. kerületi polgármester

Kern András szeptemberben elismerte, hogy szabálytalankodott, ugyanakkor hangsúlyozta azt, hogy csak négy percig hagyta ott az autót. Elmondása szerint nem azért állt oda, mert különleges embernek érzi magát, hanem azért, mert sietett, máshol pedig nem volt hely.

FRISSÍTÉS:

A Metropol kérdést küldött a BRFK sajtóosztályára a szabálytalan parkolással kapcsolatban.

Elektronikus úton a BRFK Kommunikációs Osztályára érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányság a szabálytalan parkolás ügyében szabálysértési eljárást indított

– írta válaszában a szervezet sajtóosztálya.

A portál telefonon megkereste a Kossuth-díjas színművészt is, aki nem kívánta kommentálni az újabb szabálysértését.

Borítókép: 444.hu olvasói fotó
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!