Keresik a sofőrt!

A lakosság segítségét kérik egy Zalabaksa közelében történt anyagi kárral járó közlekedési baleset körülményeinek tisztázásához- tette közzé a police.hu

A Lenti Rendőrkapitányság 20020/402/2023. bűnügyi számon eljárást folytat cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. november 20-án 13 óra 15 perc körül a 86-os számú főúton Rédics irányából Zalabaksa felé haladt egy ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően fekete színű, Audi típusú személyautóval.


BREAKING: KISBABÁT GÁZOLT EL MAJDNEM, MAJD ELHAJTOTT

VIDEÓ: Elsodorta a gyermek lábát, és a babakocsi oldalát is a lökhárítója


A sofőr kamionok előzésébe kezdett, amit nem tudott befejezni.

Egy szemből érkező Skoda típusú személyautó vezetője, hogy elkerülje az ütközést arra kényszerült, hogy félrerántsa a kormányt, emiatt a vízelvezető árokba borult.

A baleset során nem történt személyi sérülés, azonban a sofőr adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Rendőrség azt kéri, hogy az ismeretlen sofőr, vagy aki látta a balesetet, továbbá arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Lenti Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-92-551-890-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon. Friss híreink itt.

Hirdetés
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Borítókép: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet