Keményen odalépett: Kétszer is bemérték a Ferrarit a rendőrök

Nem indult jól az év annak a sofőrnek, aki január 4-én a 21-es főutat választotta paripája teljesítményének tesztelésére.

A négykerekű olasz csődörre a rendőrök a főút Pásztó melletti szakaszán 9 óra 17 perckor figyeltek fel, ahol a gépkocsi a sebességmérő felvétele alapján a megengedett 110 km/h helyett 226 km/h-val repesztett.

A sportkocsinak a forgalom miatt másodpercekkel később lassítania kellett, így a rendőrök meg is állították, és kiszabták a gépkocsivezetőre a sebességtúllépésért járó, jogszabályok szerint meghatározott 390 000 forint közigazgatási bírságot és a nyolc szabálysértési előéleti pontot.

Még ugyanaznap kora délután egy másik közlekedésrendészeti járőr mérte be Salgótarján belterületén, a Bajcsy-Zsilinszky úton a nem mindennapi autó sebességét, amelyet már egy másik sofőr „hajtott”, és a megengedett 50 km/h helyett 79 km/h tempóval haladt. Munkatársaink a sofőr részére 58 500 forint közigazgatási bírságot és négy szabálysértési előéleti pontot szabtak ki.

– közölte a police.hu

Hirdetés
police.hu
police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával