A demonstráció napján a Levegő Munkacsoport civil szervezet is megszólalt az ügyben.
A környezet- és egészségvédelemmel foglalkozó szervezet a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, megítélésük szerint az intézkedések iránya helyes, és környezetvédelmi szempontból indokolható.
Álláspontjuk szerint régóta képviselik azt az elvet, hogy a kisebb rendű utakat mentesíteni kell az átmenő teherforgalomtól, mivel a kamionok jelenléte jelentős légszennyezéssel, zajterheléssel, egészségügyi kockázatokkal és balesetveszéllyel jár.
Úgy vélik, a teherforgalmi útdíjak emelése éppen ezt a célt szolgálja, hiszen a módosítás után kevésbé lesz kifizetődő lakott területeken keresztül közlekedni.
hirdetés
A szervezet ugyanakkor reagált a tiltakozók érveire is, akik szerint az intézkedések következtében megugranak majd a szállítási költségek, ami végső soron a fogyasztási cikkek és az élelmiszerek árában is megjelenhet.
-
Ne maradj le új videónkról
ALJAS SUNYIK AKCIÓJA
A Levegő Munkacsoport szerint célforgalom esetén továbbra is megoldható az áruszállítás úgy, hogy elsősorban gyorsforgalmi utakat használjanak, és a településeken áthaladó útszakaszokat csak a lehető legkisebb mértékben vegyék igénybe.
Hangsúlyozták azt is, hogy az átmenő, nem helyi célú teherforgalomnak nincs helye a lakott területek úthálózatán. Véleményük szerint ilyen esetekben – ahol az infrastruktúra ezt lehetővé teszi – kizárólag a gyorsforgalmi utak használata indokolt.
Borítókép: illusztráció: Kamionnal ütközést úszott meg egy motoros Csepelen. Óriási szerencséje volt


















