Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

A Fővárosi Főügyészség súlyosabb börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal a sofőrrel szemben, aki a Petőfi hídon ittasan balesetet okozott, majd a sérültet az úttesten hagyva továbbhajtott. 

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emelt vádat egy 35 éves férfi ellen.

Az elkövető 2022. szeptember 11-én, éjjel, ittas állapotban, 118 km/órával haladt a Petőfi hídon Pestről Budára. A férfi a híd közepén – az ittassága, gyorshajtása és a követési távolság be nem tartása miatt – nekihajtott az előtte haladó segédmotorosnak.

Az ütközéstől a motoros a levegőbe lendült és az úttestre zuhant, miközben a járműve a vádlott gépkocsijának elejéhez szorult. A vádlott a balesetet észlelte, azonban nem állt meg és – ugyan lehetősége lett volna rá – a sértettnek segítséget sem nyújtott, hanem több száz méteren keresztül maga előtt tolva a helyszínről elhajtott.

Az úttest közepén fekvő sértetthez egy taxis és utasai hívtak segítséget. 

A motoros maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett.

A bíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 1 év 10 börtönbüntetésre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi a tettét beismerte és megbánta, a sértettől bocsánatot kért, valamint neki önkéntesen rendszeresen kárenyhítést fizet.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Fővárosi Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartva indítványozta, hogy a bíróság a börtönbüntetést lényegesen súlyosítsa.

Elnézést, ha zavaró! Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!


A főügyészség szerint a büntetés ugyanis eltúlzottan enyhe a vádlottra halmazati büntetésként irányadó 1 évtől 8 évig terjedő – 4 év 6 hónapos középmértékkel bíró –  szabadságvesztés büntetéshez, valamint a súlyosító körülményekhez mérten. Különösen a több, kirívóan durva közlekedési szabályszegés és az ittaság foka súlyosítja a cselekmény megítélését.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon