Hirdetés

Dashcam
Itt sem volt kérdés, hogy eljárás indul-e
Itt sem volt kérdés, hogy eljárás indul-e
Hirdetés

Tegnap publikáltunk két felvételt. Egyiknél sem volt kérdés a tudatosság.

Az első felvételhez ezt fűzte hozzá olvasónk:

Ma reggel a 18.kerületi, Szarvas csárda térnél, az audis a Haladás utcáról az Üllői útra lekanyarodó sávból jobbról, a kereszteződésben beerőszakolja magát elénk, a középső ujjával indexel közben, majd pár sarokkal később a Petőfi utcában a busz mögött álló sort és a buszt is kielőzi (jól láthatóan előzni tilos szakaszban és gyalogátkelő is van a busz előtt).

A videó második feléhez pedig ezt fűzte egy másik olvasónk:

Az autós, miután megelőzte az egész sort, megállt a Ferdinánd hídra vezető lámpánál és onnan hajtott tovább.

Sokat nem ért el vele, ahogy ez általában szokott lenni, de legalább balesetveszélyes volt…

Hirdetés


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Az Országos Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodásunk jegyében

kiemelt cél a direkt szabályszegők kiszűrése, mert különösen veszélyesek a többi közlekedőre, a tudatosan renitens viselkedésük miatt.

Emiatt mindkét esetben a BRFK eljárást indított.


A fehér Audi nem volt már ismeretlen a portálunkon és elvileg a rendőrségen sem.

Történt ugyanis, hogy

Begőzölt és büntetett Vecsésen az Audi sofőrje, pedig elvileg sietett” címmel

már posztoltunk ugyanerről az autóról egy felvételt idén, március közepén. Információink szerint akkor is indult eljárás az ügyben.

VIDEÓ: Begőzölt és büntetett Vecsésen az Audi sofőrje, pedig elvileg sietett

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság mottója:

„hogy mindenki hazaérjen!”

Velük és veletek együtt tovább dolgozunk a biztonságosabb közutakért!


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés