Ikerbabakocsit tolt át a zebrán egy anyuka a XVIII. kerületben. Egy buszt előző autós elütötte

Ikerbabakocsit tolt át a zebrán egy anyuka a XVIII. kerületben, a Nagykőrösi úton 2023. november 20-án, hétfőn reggel 6 óra körül, amikor egy buszt előző autós elütötte. A nőt, 19 hónapos kislányát és két és fél éves kisfiát megfigyelésre kórházba vitték. – írta meg a police.hu

A XI. kerületi Albertfalva utca és Sáfrány utca kereszteződésében aznap 16 óra körül egy édesanya és kilencéves kislánya kerékpárjaikat tolták át a zebrán, amikor egy figyelmetlen autós elütötte őket. Az anyuka biciklijén négyéves kisfia is ott ült a gyermekülésben, könnyű sérüléseket szenvedtek.

Hirdetés

Ugyanezen a napon 18 óra után a XIV. kerületi Fűrész utcában kelt át az úttesten egy nő babakocsit tolva, amikor azt – benne a 15 hónapos kisbabával – elsodorta egy kanyarodó autós, aki könnyű sérüléseket okozott.

Két nappal később, szerdán 17 óra után a XXI. kerületben, az Ady Endre úton egy 12 éves fiú szaladt át a zebrán, elütötte egy autó, súlyosan megsérült.

Csütörtökön 16 óra körül a XII. kerületi Alkotás utcában négyéves kisfiával ment át a zebrán egy apuka, amikor elütötték őket, szerencsére ők is könnyebben sérültek csak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság valamennyi esetben eljárást indított.

Te szeretnél elgázolni egy gyereket? Ugye, nem?!  Azok az autóvezetők sem akartak, akik az elmúlt napokban zebrán átkelő kisgyerekeket, családokat ütöttek el Budapesten. – közölte a police.hu

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet