Hiába kéri a szakma egy része, a kormány nem vezeti be újra a rutinvizsgákat

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (az ITM elődje) egy 2011 végén meghozott rendeletben 2012 januárjától megszüntette azt az eljárást, amely szerint az autóvezetést tanulóknak külön vizsgázniuk kellett egy rutintanpályán.

Azóta a parkolási technikák ismeretét a forgalmi vizsga keretében kell bemutatniuk a tanulóvezetőknek, a vizsga idejét ezért 50 percesre emelték.

Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke a VG szeptemberi cikkében vetette fel, hogy érdemes lenne visszahozni a rutinvizsgát, mert szerinte sok tanuló úgy ül a volán mögé és megy ki forgalomba, hogy nincs megfelelően felkészítve.

„Ez egy előzetes szűrés lenne, megmérettetnének a tanulók a vezetésre. Sokan ugyanis a rutinoktatás hiányában buknak meg, és jutnak el a negyedik, ötödik forgalmi vizsgájukhoz” – vélekedett.

A lap megkereste az illetékes ITM-et, hogy megtudja tervben van-e a rutinvizsga újbói bevezetése, terveznek-e bármilyen lépést.

„A kérdéses vizsgatípus részben a szakmai érdekképviseletek javaslatára, elsősorban a vezetni tanulók és a képzőszervek költségeinek csökkentése érdekében szűnt meg. Az intézkedést a Magyar Autósiskolák Szövetsége is támogatta. A járműkezelési vizsga manőverezési feladatai beépültek a forgalmi vizsga anyagába”

– emlékeztetett a VG-nek küldött válaszában az ITM kommunikációs főosztálya.

A válaszlevél ismerteti, hogy egy autósiskola egyéb feltételek teljesítése mellett akkor kaphat képzési engedélyt a közlekedési hatóságtól, ha saját vagy bérelt gyakorlópályával rendelkezik.

Hirdetés

E követelmény alapvető célja, hogy a tanulók biztonságos körülmények között sajátíthassák el a gyakorlati alapokat.

„A leendő járművezetők azonban a valós folyamatokhoz a lehető legjobban közelítő környezetben készíthetők fel hatékonyan az önálló közlekedésre. Megszerzett tudásukról sem adhatnak érdemben számot a forgalomtól elzárt, ingerszegény gyakorlópályákon

– válaszolt a minisztérium, amely szerint a járműkezelési vizsga eltörlésével egyszerűsödött a vezetői engedély megszerzése.

 


KAPCSOLÓDÓ:

Már most sem olcsó jogosítványt szerezni és a drágulásnak még közel sincs vége


A kommunikációs főosztály hangsúlyozta továbbá, hogy a vizsgázóknak kevesebbszer kell átesniük stresszhelyzettel járó vizsgaeseményeken. A közúti forgalomban való feladatmegoldás megtanulásával a tényleges kihívásokra jobban felkészült járművezetők kapnak jogosítványt.

A valós körülmények közötti megmérettetéssel a vizsgázók meggyőzően igazolhatják alkalmasságukat a balesetmentes önálló közlekedésre. A B kategóriás járműkezelési vizsga intézményének esetleges feltámasztása ebből a szempontból visszalépés lenne, az tehát szakmailag nem indokolt – szögezték le.

Forrás: vg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton