Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

Két kokainnal teli koporsót foglalt le Rotterdamban a holland rendőrség egy francia állampolgártól – közölte szombaton az Algemeen Dagblad című holland lap a hatóságokra hivatkozva. – szúrta ki a Tények.hu

Az MTI tájékoztatása szerint a teherautóját furcsán vezető, 30 éves férfit egy autópályán állították meg.

A raktérben a rendőrök két koporsót találtak, amelyekben a sofőr elmondása szerint egy-egy holttestnek kellett volna lennie. Mivel azonban a férfi nem rendelkezett a szükséges fuvarlevéllel, a koporsókat elszállították egy temetkezési vállalathoz, és ott felnyitották.

Hirdetés

Sporttáskák voltak bennük összesen 250 kilogramm kokainnal. A lefoglalt drog értéke 13 millió euró (5 milliárd forint). A rendőrség szerint a férfi Franciaországból tartott Hollandiába, de állítása szerint nem ismerte a pontos úti célt, azt később akarták vele közölni a megrendelők. A sofőrt őrizetbe vették, a drogot pedig megsemmisítették.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje